"A szenátus tegnap megszavazta azt a törvénymódosító javaslatot, amely szerint pénzügyi amnesztiában részesülhetnek a nyugdíjasok és a kismamák mellett azok a közigazgatási alkalmazottak is, akik önhibájukon kívül a jogosultnál magasabb juttatásokat kaptak" – nyilatkozta ma délután Pataki Csaba, az RMDSZ szenátora.
A közalkalmazottak pénzügyi amnesztiájáról szóló törvényt először 2012-ben, az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak kezdeményezésére fogadták el. A tegnapi ülésen tulajdonképpen ezt a törvényt terjesztették ki a 2012-2014-es periódusra is.
"Két évvel ezelőtt a Szövetség azért javasolta a fiskális amnesztiát, mivel az önkormányzatokban dolgozó közalkalmazottak, a jövedelem-kiegészítéseket kollektív munkaszerződések alapján, törvényes módon kapták meg" – magyarázta Pataki Csaba, Szatmár megyei szenátor.
"Az RMDSZ a tavalyi év során újra benyújtott a szenátushoz egy amnesztia-tervezetet, jelezve a kormánynak, hogy az állami intézmények hibája miatt nem a nyugdíjasokat kellene terhelni a különböző nyugdíjtörvények és minisztériumi utasítások alkalmazása nyomán a nyugdíjpénztár által visszaigényelt különbözetek kifizetésével. A mostani döntés értelmében, az érintett személyek, 2015. január elsejével kezdődően, visszamenőleg is visszakapják a befizetett különbözeteket" – hangsúlyozta Végh Sándor, az RMDSZ Szilágy megyei szenátora.
A gyermeknevelési segélyben részesülő édesanyákra vonatkozó törvénymódosító javaslattal kapcsolatban Pataki Csaba elmondta: a Számvevőszék jogtalannak ítélte az édesanyáknak, a nem bérből származó jövedelmük alapján megítélt összegeket és a szóban forgó személyeket ezek visszafizetésére szólította fel. A tegnap megszavazott módosítás amnesztiában részesíti ezeket az érintetteket, és azoknak, akik már visszafizették ezeket az összegeket, az állam 5 éven belül vissza fogja téríteni.
A törvénymódosítási javaslatról a képviselőház plénuma dönt.
transindex.ro
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek