Fej-fej melletti, szoros eredmény várható a második fordulóban, és valamivel nagyobb valószínűsége van annak, hogy Ponta fog győzni, hiszen az első fordulóban 10%-os előnyt szerzett – mondta el a Transindexnek Székely István. A politológust arról kérdeztük, hogy véleménye szerint a második fordulóban hogy fognak viselkedni a jobboldali szavazók, illetve sikerül-e Johannisnak behozni a lemaradását.
Székely szerint nehéz felbecsülni, hogy a fontosabb jobboldali jelöltekre leadott szavazatok milyen arányban fognak Victor Ponta és Klaus Johannis között eloszlani, vagy mennyien maradnak távol a második fordulós szavazástól – ebben a tekintetben a választások első fordulója nem ad világos választ.
„Azt kell mondanom, hogy sok minden elképzelhető. Nagyon fontos volt a harmadik jelöltnek a személye, bár azért támogatottsága elmarad az eddigi elnökválasztások tapasztalatától. Emlékezzünk vissza akár 2009-re vagy 2004-re, az akkori harmadik helyezett személynek lényegesen nagyobb volt a támogatottsága. 2009-ben például Crin Antonescu 20%-ot, 2004-ben C.V. Tudor 12%-ot kapott. Most ehhez hasonló magas támogatottság elmaradt. A mostani 3. helyre pályázó jelöltek közül mindegyik legalább 8%-ot célzott meg, és azontúl, hogy ezzel lehet valamilyen módon sáfárkodni a második fordulóban, azért másra is fel szerették volna használni.
Tăriceanunak azért lett volna fontos egy kimagaslóan jó eredmény, mert ebben az esetben elég valószínű lett volna, hogy őt nevezi meg még a 2. forduló előtt miniszterelnök-jelöltnek Ponta, és ezzel próbálja Tăriceanu alapvetően liberális, piacpárti értékrendet képviselő táborát maga mellé állítani. Tăriceanu talán a legjobb miniszterelnökünk volt az elmúlt 25 évben, természetesen olyan feltételek között, hogy ez a 2004-2008-as időszak egybeesett Románia gazdasági fellendülésével is, ami elsősorban a nemzetközi konjunktúrának tudható be” – értékelt a politológus.
Szerinte Elena Udrea esetében az a kérdés, hogy mennyien támogatják Traian Băsescu politikába való visszatérését és egy olyan pártnak az építési programját, amely mögé fel szeretnék sorakoztatni a teljes jobboldalt. „Ilyen értelemben tehát az Udreára adott szavazatok Băsescu visszatéréséről szólnak, hiszen be is jelentette, hogy államelnöki mandátuma végén be fog lépni ebbe a pártba.
Monica Macoveiről pedig azt is mondhatnám, hogy egy egy programpontú jelölt, aki mindent a jogállamra, és az igazságszolgáltatás becsületének visszaállítására tesz fel” – mondta Székely István. Hozzátette, 2000-ben ugyanez volt a Nagy-Románia Párt programja, s noha egy teljesen más hangszerelésben beszélt, az ő üzenete is az volt, hogy a korrupt politikusokat rabosítani kell. Ez pedig elég volt ahhoz, hogy CV Tudor 2000-ben bekerüljön az elnökválasztás második fordulójába.
Székely szerint világos, hogy Macovei azt a közhangulatot próbálja kihasználni, amely szerint minden román parlamenti párt korrupt, és ezért egy új pártalapítási kísérletet kell támogatni, ami elsősorban a jogállam visszaállításának programjával felülírja az eddigi politikai képletet.
„Mind a három jelölt elmaradt a saját kitűzött céljaitól” - mondta Székely.
„Ami a második fordulót illeti, ha értékrendekről beszélhetünk, akkor a Tăriceanu, Udrea és Macovei szavazótábora inkább egy jobbközép, vagy a centrum irányába húzó szavazótábor. Tehát potencialitását tekintve inkább Johannis szavazóbázisát képezik, bár az is kérdés, hogy Macovei szavazói milyen mértékben maradnak távol a második fordulótól. Ugyanakkor egyértelmű, hogy Romániában a választók nem mindig politikai filozófiák és értékrendek alapján szavaznak, hanem egyéb eszközök is rendelkezésre állnak a pártoknak ahhoz, hogy meggyőzzék a választókat. Most azt látjuk, hogy szinte minden egyes romániai párt az önkormányzati képviselőkön, polgármestereken keresztül mobilizál, a helyi bárók szerepe igencsak jelentős, és a mai hírek már arról szólnak, hogy melyik liberális helyi erős ember hagyja el Johannis táborát, vagy Ponta táborából ki az, aki elsősorban különböző pártbeli viszályok okán nem mozgósított úgy, ahogy kellett. Tehát az elitek szerepe igencsak jelentős a második fordulós eredmény tekintetében” - mondta.
Szerinte kétségtelen, hogy Macovei és Udrea szavazótábora inkább Johannisra szavaz, főleg ha a következő két hétben további politikusokat, elsősorban PSD-s politikusokat vádolnának meg korrupcióval. „Tăriceanu esetében pedig nagyon nagy kérdés: milyen irányba mozdul a szavazóbázisa, amennyiben Ponta őt fogja felkérni miniszterelnöknek? A saját értékrendjének megfelelő piacpárti, Nyugat-orientált irányt inkább Johannis képviseli, de ha azt tartja meghatározónak, hogy akire az első körben szavazott, abból Románia miniszterelnöke lehetne, és az általa támogatott politikát folytathatja, akkor Pontára fog szavazni” – vélekedett Székely István.
transindex.ro
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek