Minden Kovászna megyei lakos prefektusa akar lenni a nemrég kinevezett Marius Popică. Az új kormánymegbízott pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, hogy „az Isten akarata, hogy valaki románnak, magyarnak vagy ukránnak született, kötelességünk tisztelni a kultúránkat, a hagyományainkat, és a mellettünk élőket”.
„Ezeket az elveket betartva viszszatérhetünk a normális kerékvágásba” – szögezte le.
Marius Popică ugyanakkor arról beszélt, hogy Kovászna megye közbiztonság szempontjából nagyon jól áll, viszont a kölcsönös apró zaklatások azt az érzést keltik, hogy feszültségek, bizonytalanság van a térségben, ez hosszú távon elijeszti a befektetőket.
„Két egymásra kiabáló, ideges ember soha nem fog megoldást találni, de nyugodtan, párbeszéddel, ez sikerülhet” – hangsúlyozta.
Popică egyúttal leszögezte, az elődei által elindított pereket nem vonhatja vissza, a bírósági döntéseket gyakorlatba kell ültetni, de mielőtt újabb pereket indítana, reméli párbeszéd útján sikerül megoldást találni.
Javasolhatnak például törvénymódosításokat, s ha a közösség igényli, egyértelműsíthetik a zászlótörvényt.
A prefektus emlékeztetett, hogy a mezőgazdasági és kifizetési ügynökség, amelynek nemrég még igazgatója volt, tavaly megkapta a Civilek Alapítvány díját a kétnyelvűség tiszteletben tartásáért. A prefektus ugyanakkor leszögezte, a kormányhivatalnak más feladatai is vannak, nemcsak a szimbólumokkal, feliratokkal kell foglalkoznia, ő a megye gazdasági fellendülését, az életszínvonal növelését jelölte meg prioritásként.
Tervei között szerepel, hogy stratégiát dolgoz ki, hogy segítse az európai uniós pénzek lehívását. Szerinte a decentralizált intézmények általában megfelelően végzik a feladataikat, ám hiányzik a tevékenységeik összehangolása.
„Meg kell oldani, hogy azok, akik pályáznak, minél egyszerűbben és gyorsabban megkapják a szükséges igazolásokat, ne kelljen a bürokráciával vesződniük” – mondta Popică, aki ugyanakkor megígérte, kideríti a megye költségvetésének valós adatait, mennyit fizet be és mennyit költ, hogy a különböző táborok ne csak dobálózzanak a számokkal.
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a béreket a piac szabályozza, ebbe nem lehet beavatkozni, de a prefektus nem hiszi, hogy az alacsony átlagbér a munkáltatók közötti egyezség következménye.
(kronika.ro)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek