Sepsiszentgyörgyön a más megyékből bevonuló szélsőséges fiatalok miatt ismét a magyar közösség elleni harsány tüntetésbe fulladt a román nemzeti ünnep. Bár a helybéli románság néhány képviselője különböző gesztusokkal próbálta tompítani a szélsőséges megmozdulás élét, nem jártak sikerrel: a tömeg a „Kifele a magyarokkal az országból!” rigmust kiabálta.
A háromszéki megyeszékhelyen hétfőn 11 órakor a város főutcáján való felvonulással kezdődött meg a december 1-i ünnepség. A hivatalos rendezvényhez idén harmadik alkalommal csatlakozott a Noua Dreaptă – Új Jobboldal nevű szélsőséges nacionalista szervezet, amely mintegy 100 fiatalt toborzott az „egyesülés menetének” nevezett demonstrációhoz.
A Noua Dreaptă távolabbról érkező tagjai már vasárnap autóbuszokkal érkeztek a háromszéki megyeszékhelyre, ahol az ortodox katedrális közelébe parkolták le járművüket, hétfőn pedig a szomszédos Brassó megyéből csatlakozott hozzájuk még néhány társuk. A csoport rendőri és csendőri kísérettel vonult az ortodox katedrális elé, ahol társult az ünneplőkhöz – igaz, mintegy ötven méternyire lemaradva vonultak az ünneplő helybéliek mögött.
Kézdivásárhelyen hétfőn gyászlobogók között vonultak fel az ünneplő románok. A céhes városban mintegy négyszázan vettek részt a román nemzeti ünnepen szervezett felvonuláson. A város néhány főtéri épületére ekközben fekete lobogókat tűztek ki, amelyekre magyar zászlót helyeztek el.
Több fiatal román népi viseletet, vagy katonai ruhát viselt, és mindannyian román nemzeti zászlót, az Új Jobboldal jelképét és Avram Iancut ábrázoló zászlókat lobogtatva vonultak végig a városközpontban, és hangosan skandálták, hogy „Székelyföld nem létezik”, „Hargita és Kovászna Román föld”, „Kifele a magyarokkal az országból!”, „A román nyelv az egyetlen uralkodó” és, hogy „Románia a románoké”.
A Mihai Viteazul térre érve kifeszítették a „Magyar szeparatizmus ellen” és a „Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú bannereket és egy óriási román nemzeti zászlót. Ezután kezdődött el a hivatalos ünnepség, amelynek során a helyi hatóságok és intézményvezetők koszorúkat helyeztek el a Mihai Viteazul szoborhoz.
A december elsejét ünneplő több tucatnyi résztvevő előtt felolvasott állásfoglalásában az etnikai együttélés normalizálására szólította fel a magyarság képviselőit a Kovászna, Hargita és Maros megyei Román Civil Fórum (FCRCHM). A dokumentum szerint nagy károkat okoz a három megyének az, hogy egy "potenciális konfliktusövezet" látszatát kelti, ami sem az itt élő románoknak, sem a magyaroknak nem jó.
A Noua Dreaptă – Új Jobboldal érkezésének hírére az elmúlt napokban Mădălin Guruianu sepsiszentgyörgyi liberális párti tanácsos kezdeményezésére a helyi önkormányzat tagjai közös állásfoglalásban határolódtak el minden szélsőséges megmozdulástól. Emellett egyik helyi román nyelvű napilap a Mesagerul de Covasna kezdeményezésére indult kampány „hozd magaddal egyik magyar barátodat is” címmel.
Az újság képviselői a hétfői ünnepségen román nemzeti színű zászlókat osztogattak, és kínálták azokat a helyszínen lévő magyar újságíróknak is. A magyar sajtósok azonban visszautasították a trikolór átvételét arra hivatkozva, hogy üdvözlendő lenne a gesztus, ha mindekközben ne hangoskodnának olyanok, akik a magyar közösség ellen uszítanak.
Sepsiszentgyörgyön egyébként idén nem szervezett ellentüntetést a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM). Közleményük szerint hagyják a magyarellenes Új Jobboldalt saját csapdájába vonulni. A HVIM erdélyi szervezetének vezetősége és tagsága nevében megfogalmazott közleményben emlékeztetnek, hogy már számtalanszor volt alkalmuk „farkasszemet nézni” az Új Jobboldal felvonuló tagjaival, akik „minden alkalommal a karhatalmi szervek védőgyűrűjében ordították az őslakos székelység szemébe, hogy takarodjanak a földjükről, hogy Székelyföld nem létezik”.
maszol.ro
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek