Klaus Johannis, a párt nemrégiben megválasztott elnöke a befutó a Nemzeti Liberális Párt (PNL) államfőjelölti versenyében.
A párt állandó bizottsága hétfői ülésén őt választotta elnökjelöltté, mellette 110-en, ellene 56-an szavaztak. A továbbiakban a PNL-lel összeolvadni készülő Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelöltjével, Cătălin Predoiu volt igazságügy-miniszterrel is meg kell mérkőznie az egységes jobboldal államfőjelölti szerepéért.
Egyébként egy, a párt által megrendelt közvélemény-kutatásból már vasárnap este kiderült, hogy Johannis a legesélyesebb jelölt. Az IRSOP felmérése szerint Victor Ponta miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) valószínű jelöltje a válaszadók 49 százalékának voksait kapná meg a novemberi elnökválasztás második fordulójában, 43 százalék Johannisra szavazna, 8 százalék viszont azt mondta: egyik jelöltre sem voksolna, vagy nem kívánt válaszolni.
Crin Antonescu, a PNL leköszönt elnöke lényegesen rosszabbul szerepelne a második fordulóban, mint Johannis. A felmérés szerint a válaszadók 53 százaléka szavazna Pontára, és csupán 29 százaléka Antonescura, amennyiben őt jelölné a PNL, és bejutna a második körbe. Ha Cătălin Predoiu jutna be a második körbe, akkor 55 százalék szavazna Pontára, és csak 28 százalék rá.
A kutatás során nem, életkor, végzettség és foglalkozás alapján is besorolták a válaszadókat, és Johannis mindegyik kategóriában jobban jött ki, mint Antonescu, mindegyik szegmensben nagyobb volt a támogatottsága.
Ráadásul Nagyszeben szász polgármesterének támogatottsága a felmérés szerint még növekedhet is.
A felmérés során a pártpreferenciákról is megkérdezték a válaszadókat.
A PSD eszerint a voksok 39 százalékát gyűjtené be. A PNL 18, a PDL 11, a Népi Mozgalom párt (PMP) 8, a Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 6, az RMDSZ pedig 4 százalékos támogatottsággal rendelkezik.
Mihai Răzvan Ungureanu volt miniszterelnök pártját, a Polgári Erőt (FC) a parlamenti küszöb alatt mérték, ez azonban már lényegtelen: a PDL vezetése hétfőn jóváhagyta, hogy a PNL-lel való fúzióról szóló szombati kongresszuson beolvasszák a kispártot is, Ungureanu pedig a PDL első alelnöke lesz.
Balogh Levente (Székelyhon)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek