Gazdaság, egyház és család – mind hozzátartozik egy életerős közösség mindennapjaihoz. Ennek szellemében vett részt Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes szombaton a székelykeresztúri új piac avatásán, a décsfalvi református templom alapkőletételén és az RMDSZ Csíki Területi Szervezete által rendezett Csíkszeredai Majálison.
“Akik erről a piacról meséltek nekem, azt mondták, hogy Európa bármelyik országának kisvárosában el lehetne helyezni. Egyetértek velük, és ez is a célunk: olyan életfeltételeket teremteni, amelyek közelítenek az európai értékekhez, amelyekhez tartozunk, és amelyekhez ragaszkodunk” - fogalmazott Kelemen Hunor, kihangsúlyozva, hogy érdekeink érvényesítéséhez erős magyar képviseletre van szükség Bukarestben és Brüsszelben egyaránt: csak így tudunk jó válaszokat találni az autonómiával, az őshonos kisebbségekkel kapcsolatos kérdéseinkre.
Verestóy Attila, az RMDSZ udvarhelyszéki szenátora úgy vélte, az erdélyi magyarságnak május 25-én bizonyítania kell erejét, és azt, hogy nem áll félre, nem marad közömbös, amikor a jövőről kell dönteni.
“Akkor, amikor 2 szavazaton múlt az Európai Parlamentben, hogy mennyivel növeljék meg a földalapú támogatás értékét, akkor szükség volt az erdélyi magyarság képviselőire is, szükség volt arra a két szavazatra, hogy gazdáink több pénzhez jussanak” - emelte ki a szenátor.
Az új, igényesen megépített piac avatóját követően Kelemen Hunor Décsfalván részt vett a helyi református közösség templomának alapkőletételén, amely igazi ünnep volt a település számára, hiszen a hívek évek óta az iskolában gyűlnek össze vasárnaponként, istentiszteletre.
“Aki templomot épít, jövőt épít, hosszútávra tervez, szülőföldjén akar maradni. Ma azonban olyan időket élünk, amikor csak akkor hisznek létjogosultságunkban, ha meg tudjuk mutatni Bukarestben és Brüsszelben egyaránt, hogy erős közösség vagyunk. Márpedig az, hogy képesek voltunk megmaradni a XX. század tragédiái közepette, és az azt követő időkben, egyértelműen azt igazolja, hogy erősek vagyunk, erőnkhöz pedig az egyház is nagymértékben hozzájárul – ennek tanújaként, mint egy mementó, áll majd ez a templom Décsfalván” - mondta az Szövetség elnöke.
Csíkszeredában színes programokkal, többek között kézműves foglalkozással, társasjátékokkal, főzőversennyel, színvonalas zenei produkciókkal készült a városi majálisra az RMDSZ Csíki Területi Szervezete. A rendezvényre kilátogatóknak a közösség, a közös fellépés fontosságáról beszélt a Szövetség elnöke.
“Habár nem tökéletes, az elmúlt évtizedekben mégis az Európai Unió volt az a struktúra, amely polgárai számára békét, biztonságot és viszonylagos jólétet hozott. El kell érnünk, hogy Európa az őshonos kisebbségek problémáival is foglalkozzon. El kell érnünk, hogy ne csak a disznóvágás szabályozására figyeljen, hanem arra a 60 millió emberre is, amely Európán belül valamely kisebbséghez tartozik. Azért kell ott lennünk, hogy 32 romániai képviselő közül legyen legalább 2 vagy 3 erdélyi magyar képviselő, aki a mi dolgainkról beszél, aki partnereket keres a magyar ügyhöz. Így akkor, amikor a dolgok változnak, a magyarországi és a felvidéki képviselőkkel közösen, egy erős magyar csapattal együtt léphetünk annak érdekében, hogy ne mondhassa Brüsszel, hogy nem foglalkozik a mi kérdéseinkkel, mert nem a hatásköre. Legyen a hatásköre!” - szögezte le Kelemen Hunor.
(rmdsz.eu)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek