ET
2025. január 10., péntek Melánia napja
árfolyam:
1 euro = 4.9736 RON

Kelemen Hunor: siker a két mandátum

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ számára és az erdélyi magyar emberek számára is siker, hogy a szövetségnek sikerült két képviselőt bejuttatnia az Európai Parlamentbe.


Az RMDSZ-elnök közleménye szerint a szövetség által elért 6,3 százalékos eredmény azt bizonyítja, hogy a szövetség háta mögött „erős, tenni akaró, szülőföldjén megmaradni akaró magyar közösség áll”.

Kelemen úgy értékelte, hogy Winkler Gyula és Sógor Csaba személyében két olyan erdélyi magyar politikus „erősíti a brüsszeli magyar képviseletet", akik már bizonyították: képesek az együttműködésre, a kiegyensúlyozott szakmai munkára, a magyar nemzeti érdek megjelenítésére.

„Az a feladatunk, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye uniós kompetenciává váljon. Azért kell ott lennünk, hogy az Európai Bizottság, vagy az Európai Parlament ne mondhassa, hogy a nemzeti kisebbségek problémáinak rendezése nem tartozik a hatáskörébe. Foglalkoznia kell vele, mert csak így képzelhető el hosszú távú béke és stabilitás” – fogalmazott Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke az erdélyi megyékben leadott RMDSZ-szavazatok eloszlását is ismertette. Rámutatott, a legtöbb szavazatot (80708-at) Hargita megyében kapott a szövetség. A rangsorban Maros, Kovászna, Szatmár, Bihar, Kolozs, és Szilágy megye következik.

(kronika.ro)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)

Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)

hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)

adj fel hirdetést
Noileg
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek