Több mint 16 millióan keresték fel az oktatási minisztérium honlapját, a weboldalt az elektronikus tankönyvek feltöltését követő két napban – közölte a szaktárca.
Mint írták, az első és második osztályos diákok számára elkészült digitális tankönyvek feltöltését követő 48 órában 37 ezren látogattak el a honlapra, melyet ingyen használhatnak.
A digitális tankönyveket szerdán töltötte fel honlapjára a minisztérium, miután többhónapos húzavona után lezárult a tankönyvek elkészítésére kiírt licit eredményei ellen benyújtott óvásoknak a kivizsgálása. A nyomtatott verziók elkészítésére vonatkozó rendeleteket hétfőn írta alá Remus Pricopie tárcavezető.
Az első és második osztályosok számára a matematika és környezeti nevelés, illetve az angol nyelvtankönyv készül el, a másodikosok román tankönyvet is kapnak, akárcsak a kisebbségi oktatásban tanuló elsősök, akik differenciált román tankönyvből, illetve új magyar ábécéskönyvből tanulhatnak majd.
A korábbi évektől eltérően a tankönyvek két kötetesek lesznek, egyiket az első, másikat a második félévben használják majd a kisdiákok – a minisztérium ezzel azt a szülői és pedagógusi panaszt próbálta orvosolni, miszerint túl nehéz az elemisták iskolatáskája. Remus Pricopie csütörtökön azt is bejelentette, hogy beindította az eljárást a harmadik és negyedik osztályosok új tanterveinek és tankönyveinek az elkészítésére.
krónika.ro
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek