Nagy ünnepre készül a kolozsvári Református Kollégium, pénteken ugyanis Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke avatja fel hivatalosan a tanintézet idén ősszel beindított szakiskoláját.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosa a Krónikának elmondta: több mint 150 meghívottra számítanak, emellett ott lesznek a református kollégium diákjai, a szülők és mindazok, akiknek fontos, hogy 1990 után újra beindul a magyar szakiskolai képzés Kolozsváron. Becsléseik szerint megközelítőleg 800 személy vesz részt az avatón.
„Nemcsak szakmát, de erkölcsi, hitbéli útmutatást is kapnak a diákok, ez teszi rendkívülivé a Református Kollégium szakiskoláját” – fejtette ki Ballai. Hozzáfűzte, az iskola indításakor a legnagyobb gondot az jelentette, hogy a szakoktatást szabályozó új törvény szerint az iskoláknak partnercégeket kell találniuk, ahol a diákok eszakmai gyakorlatot végezhetnek.
Végül a támogatóknak köszönhetően ez az akadály is elhárult: a frissen induló szakiskola többek között olyan nagyvállalatokkal kötött együttműködési szerződést, mint a Bosch, az Emerson és a De’ Longhi.
Három osztályban összesen 79 diák kezdte el tanulmányait. Ők víz- és gázszerelői és elektroműszerészi, valamint fodrászati és szakács szakon tanulhatnak, a legtöbben utóbbira jelentkeztek, de valamennyi szakma esetében túljelentkezés volt. A szakiskola beindítása azt követően vált lehetségessé, hogy a református egyház visszakapta épületét, melyben korábban faipari gimnázium működött. A szakiskola mellett a református posztliceális asszisztensképző is itt kap helyet.
Ballai Zoltán elmondta: a restitúciót követően felújították az ingatlant, kicserélték a villany- és vízhálózatot, és bevezették a központi fűtést is. Az épületet továbbá kívül-belül teljesen újravakolták és festették, illetve új cserepeket és csatornákat is kapott az ingatlan.
A négyszintes épület felújítása mintegy félmillió euróba került, és a magyar kormány támogatásával valósult meg. Különben Orbán Viktort már csütörtök estére Kolozsvárra várták, ahol a tervek szerint egyházfőkkel és neves kincses városi személyiségekkel vacsorázott.
krónika.ro
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek