Január 31-éről kitolják április 15-ére a 600-as adóbevallási űrlap benyújtási határidejét - közölte szerdán Viorica Dăncilă miniszterelnök.
Az új kabinet első ülésének elején a kormányfő azt mondta, az elkövetkező hetekben megoldást keresnek majd arra, hogy a béren kívüli juttatásokban részesülő személyeknek egyetlen űrlapot kelljen majd kitölteniük, illetve hogy a befizetés évente egy alkalommal történjen, és nem előzetesen.
Eugen Teodorovici pénzügyminiszter kedden még azt nyilatkozta: mégsem kell kitölteni a 600-as adóbevallási űrlapot. Akkori közlése szerint a kormány más módot keres arra, hogy a szabadfoglalkozásúak befizessék a társadalombiztosítási járulákukat a jövedelmük után.
Hétfőn Teodorovici még úgy fogalmazott: lehetséges, hogy összevonják a 200-as és a 600-as nyilatkozatot. "Az első kormányülésen elhalasztjuk a 600-as nyilatkozat benyújtásának határidejét, de az is lehet, hogy be sem kell majd nyújtani a jelenlegi formában, mert összevonjuk a 200-as nyilatkozattal" - mondta a pénzügyminiszter.
(maszol.ro)
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
scott Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
Hitel ajánlat Szüksége van adósságrendezési kölcsönre, hogy kifizesse számláit? Szeretné ma átvenni az (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek