Sokakat meglepett Crin Antonescu május végi lépése, amikor pártja kevéssé diadalmas európai parlamenti választási szereplése után lemondott az elnökségről, és jelezte, nem vesz részt az államfői megmérettetésen sem.
Ez utóbbi döntés azért is különös volt, mert az elmúlt néhány évben minden politikai megmozdulását a majdani elnökválasztásnak rendelte alá, ezért szövetkezett, majd szakított Pontáékkal, ezért ostorozta Traian Băsescut, nyilatkozatait, megnyilvánulásait mind-mind ez egyetlen cél vezérelte.
Szűk hónap sem telt el, s lám, kiderült, Antonescunak nem áll szándékában visszavonulni, további éveit sem a nagypolitikától távol képzeli el. Csel volt mindössze május végi lépése, egy újabb taktikai játék része, mely hét végén, a liberálisok kongresszusán egyértelműen körvonalazódott. Bedobta az első vonalba harcolni hű emberét, barátját, Klaus Johannist, felkenette őt pártelnöknek is, ám most kiderült, az államelnöki széket – vagy legalábbis a jelöltséget – már nem adja, azt továbbra is magának tartogatja.
Utólag egyértelművé vált tehát, hogy Antonescu egy előre kigondolt terv szerint cselekedett. Lemondott a liberális fővezér szerepéről, ám ezt könnyedén megtehette, hisz ősszel, ha államfővé választják, azért, ha pedig nem, akkor meg azért kellett volna megválnia e tisztségtől.
Rábízta Johannisra, hogy vezényelje le a demokratákkal való egyesülést, szakítson ő az európai liberálisokkal, e lépések ellenzői rá orroljanak, s vigye el ő a balhét a párton belüli szakadás miatt is, legyen az ő felelőssége a Tăriceanuhoz csatlakozók távozása.
Végezze el a piszkos munkát, s aztán mehet, vagy maradhat pártelnöknek, de különösebb tekintély és hatalom nélkül, hisz a háttérből továbbra is Antonescu és hű emberei huzigálják a szálakat.
Antonescu szombati pálfordulása láthatóan váratlanul érte Johannist, aki, hogy erősítse pozícióját, még azt is bejelentette: a demokratákkal való egyesülés után az új párt neve Nemzeti Liberális Párt lesz. Ezzel viszont magára vonta tárgyalópartnerei haragját is, a DLP vezetői egy emberként tagadták, hogy erről bármilyen egyezség létezne. Várhatóan ez esetben is Antonescu lesz majd, aki megoldást és békét hoz, újabb pontokat szerezvén.
Folyik tehát a taktikázás, de telik az idő, és egyre vészesebben közeleg az államelnök-választás. Baloldalon egyre világosabb, Victor Ponta lesz a jelölt, jobboldalon egyelőre nevek sokaságát ismerjük.
Crin Antonescu megnyerheti a pártján belüli csatát, talán még az új szövetség is kikiálthatja jelöltjének, ám ez még egyáltalán nem szavatolja a biztos győzelmet. Addig taktikázik a csatába indulásért, hogy megtörténhet, nem marad már ereje, hitele a harc megnyeréséhez.
(erdely.ma, Háromszék)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek