A román belügyminisztérium összesítése szerint több halálos áldozatot is követelt, országutakat mosott el és egy vasúti hidat is tönkretett az árvíz az országban, csaknem száz településen keletkeztek jelentős károk. Nem hivatalos adatok szerint a halálos áldozatok száma négyre rúg. Vasárnap Piatra Neamț (Karácsonkő) határában (...) olvasd tovább
Közös állásfoglalásban aggodalmának adott hangot az Amerikai Egyesült Államok és további tizenegy ország bukaresti nagykövetsége a büntető törvénykönyvek módosításának esetleges negatív következményei miatt. "Románia partnereiként és nemzetközi szövetségeseiként felhívással fordulunk a büntető törvénykönyv (...) olvasd tovább
Kelemen Hunor a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke azt nyilatkozta kedden, hogy ő semmi okát nem látja annak, hogy felfüggesszék Klaus Johannis államfőt elnöki tisztségéből. A szövetségi elnök Liviu Draneának a PSD elnökének a kijelentésére reagált ezzel, aki nemrégiben azt nyilatkozta, hogy Johannis (...) olvasd tovább
A Mercer Marsh Benefits által elkészített Medical Trends Around the World című tanulmány szerint tavaly 15 százalékkal nőtt az egészségügyi ellátás ára Romániában. Ez a növekedés közel kétszer annyi, mint az európai átlag. Románia mellett, tavaly Európában csak Szerbiában és Litvániában emelkedett jelentősen az (...) olvasd tovább
Hivatali visszaélésre való felbujtás miatt első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a legfelsőbb bíróság Liviu Dragneát a Teleorman megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal (DGASPC) kapcsolatos perben. A közokirat-hamisításra való felbujtás vádja alól felmentették a (...) olvasd tovább
Emlékeznek még Dan Șovára? Pár hónapig volt közlekedési miniszter 2014-ben a Victor Ponta vezette kormányban. Jogerősen három év börtönbüntetésre ítélték Dan Șova volt közlekedési minisztert, akit befolyással való üzérkedésben találtak vétkesnek. Szerdán a legfelsőbb (...) olvasd tovább
Létezik, hogy a jelenlegi koalíció annyira felelőtlen legyen, hogy maga ellen fordítsa az ország lakosságának 80 százalékát? Még mindig úgy gondolom, hogy futószalagon zajló blöffölés részét képezik a Iohannis elnök felfüggesztésére vonatkozó fenyegetőzések, amelyek a (...) olvasd tovább
A gazdasági és közigazgatási autonómia lehetne Románia új országprojektje - jelentette ki csütörtökön Cătălin Cherecheş. Nagybánya polgármestere a máramarosi üzletemberek egyesületének alakuló gyűlésén beszélt, amelyen jelen volt Eugen Teodorovici pénzügyminiszter is. 'Én nem a régiósítás, hanem az autonómia híve vagyok. Nem (...) olvasd tovább
Milyen újdonságokat tartalmaz az általános adatvédelmi rendelet, és miért most vezették be? Május 25-én lépett érvénybe az európai általános adatvédelmi rendelet, (GDPR), amely az eddigi törvények mellett szigorúbban szabályozza, hogy a cégek mire használják az ügyfeleik adatait. A BBC szerint (...) olvasd tovább
A nemrégiben elfogadott tankönyvtörvénytől az RMDSZ a tankönyvkiadás leegyszerűsítését és felgyorsítását reméli, az Erdélyi Tankönyvtanács ügyvezetője pedig portálunknak azt nyilatkozta, az új törvény járhat pozitív hozadékkal, azonban ez nagyban függ majd az alkalmazásától is. Emellett az sem mellékes, hogy a tankönyvek minősége is garantálva legyen – hangsúlyozta Köllő (...) olvasd tovább
Függetlenül attól, hogy ki idézte elő az alkotmányos természetű konfliktust, a hatóságoknak kötelességük alkalmazkodni Románia Alkotmánybíróságának (CCR) döntéseihez - olvasható a taláros testület által azon döntéssel kapcsolatban kiadott indoklásban, amely szerint az államfőnek menesztenie kell tisztségéből az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) főügyészét, Laura (...) olvasd tovább
Nemzetközi elfogatóparancs kibocsátását kezdeményezte a román rendőrség a bíróságnál Elena Udrea volt turisztikai miniszter ellen, akit jogerősen hat év börtönbüntetésre ítélt a legfelsőbb bíróság a Bute-gála-perben. Az egykori politikust vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés bűntettében találták vétkesnek. (...) olvasd tovább
A nőknek meg kell adni a jogot, hogy a férfiak számára megszabott nyugdíjkorhatárig dolgozhassanak, ellenkező esetben nemi alapon történő megkülönböztetés áll fenn - döntött kedden Románia Alkotmánybírósága (CCR). A testület kedden arról tájékoztatta az AGERPRES hírügynökséget, hogy plénuma alkotmányellenességet (...) olvasd tovább
Földalatti hatalom élősködik és terrorizálja az államot – nyilatkoztatta ki a PSD elnöke, és nagygyűlést hirdetett a Bukarest Pride utánra. Nagy tumultus lesz szombat este a bukaresti Victoria téren, ugyanis több százezer embert vár oda Liviu Dragnea, hogy a PSD felhívására megvédjék a jogállamot és a (...) olvasd tovább
Azzal, hogy arra kényszeríti Johannist, menessze Kövesit a DNA éléről. Több százan tiltakoznak ma este Bukarestben a Győzelem téren, de Temesváron, Brassóban, Kolozsváron, Nagyszebenben, Iaşi-ban is az alkotmánybíróságnak a DNA-főügyészre vonakozó döntése miatt. Az egybegyűltek (...) olvasd tovább
A kormányzó PSD több képviselőjét is elveszítette, de állítólag több ellenzéki honatya az ő padsoraiba ül át. Totális káoszt eredményezett a román belpolitikában, hogy Victor Ponta volt szociáldemokrata miniszterelnök Pro Románia nevű pártja több politikust is elszipkázott a kormány fő erejét adó (...) olvasd tovább
Az elöregedés 2050-re olyen méreteket ölt Romániában, hogy 1,74 nyugdíjas fog jutni minden aktív személyre. Szükség van a magánnyugdíjalapra, hisz 2050-ben 1,74 nyugdíjas jut majd egy aktív személyre olyan körülmények között, hogy 1990-ben ez az arány 0,3 volt – jelentette ki Tudor Grecu, a világ egyik vezető (...) olvasd tovább
A képviselőház után a szenátus is megvitatta szerdán a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által kidolgozott törvényjavaslatot, amely területi autonómiát irányozna elő a Hargita, Kovászna és Maros megye egy részét magába foglaló történelmi Székelyföldnek. A román pártok képviselői alkotmányellenesnek és sértőnek minősítették Kulcsár-Terza József háromszéki képviselő egyéni (...) olvasd tovább
Döntő kamaraként elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvényjavaslatot, amelynek értelmében a 18 évnél idősebb személyek esetében 5 évesről 10 évesre hosszabbítják az egyszerű elektronikus útlevél érvényességi idejét, írja az Agerpres hírügynökség. A tervezetet 276 támogató szavazattal fogadta el az alsóház. A jogszabály (...) olvasd tovább
Kiterjesztették a Ion Iliescu volt államfő ellen a forradalom ügyben indított bűnvádi eljárást az 1989. december 22-e és 27-e közötti időszakra - közölte kedden a legfőbb ügyészség. A volt államfőt emberiesség ellen elkövetett bűncselekményekkel vádolják. A legfőbb ügyészség közleménye rámutat, a vizsgált időszakban Ion Iliescu volt a Nemzeti (...) olvasd tovább
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
Hitel ajánlat Hitelek és finanszírozás. Pénzügyi problémáid vannak. Pénzügyi hiteleket, (...)
Komoly hitel ajánlat Üdvözlöm! A különböző pénzügyi gondok leküzdése és a jövőre vonatkozó céljainak (...)
adj fel hirdetést