Március 9-én Wagner Péter budapesti építész-grafikus melegséget, de gondokat is sugárzó dél-erdélyi paszteljeiből nyílt kiállítás a Teleki Magyar Házban.
Bevezetőként Tamás-Sajtos Erzsébet adott elő néhány népdalt, egyszerűen, de annál több átéléssel. Majd Dávid Lajos, a Teleki Ház vezetője nyitotta meg a tárlatot. Rámutatott, hogy nehezen dolgozható fel a tény, hogy mindössze tíz esztendő alatt, 1992-2011 között csak Brassó, Krassó-Szörény, Fehér és Hunyad megyékben hozzávetőlegesen 55 ezer lelket veszített a magyar közösség.
Wagner Péter idézve Erdélyt képzeletbeli szigetekhez hasonlította, amelyek egyre gyarapodnak, s ahol egyre nő a lakatlan szigetek, a kiüresedő magyar közösségek száma. Magyarország határzárakat épít a migránsok ellen, nekünk szellemi határzárakat kellene építenünk, ha meg akarunk maradni – mondta a Ház vezetője.
A délután fontos mozzanata Asztalos Gábor szavalata volt, aki Jékely Zoltán: A marosszentimrei templomban c. költeményét mondta el.
Szépség és szomorúság árad a képekből – jellemezte saját alkotásait Wagner Péter, aki arra kérte az egybegyűlteket, hogy ne a szépség mögötti szomorúságra, hanem a szomorúság mögötti szépségre figyeljenek.
Az est záróakkordjaként Szabó Zsolt, a kolozsvári Művelődés korábbi főszerkesztője mutatta be a folyóirat és a Kriterion Könyvkiadó újabb kiadványait.
A tárlatmegnyitó kötetlen beszélgetéssel zárult, a kiállítás és április elejéig lesz megtekinthető.
Varga Gábor
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek