„Nem ment át” a kortársaknak, most fedezik fel újra – kettős Nagy Albert-retrospektív nyílt Kolozsváron

Kortársai kevésbé értékelték, ma azonban a művészettörténészek, a műgyűjtők és a nagyközönség is egyre inkább érdeklődik a huszadik századi erdélyi művészet jelentős, beskatulyázhatatlan alkotója, Nagy Albert iránt. Az állami és a magánszféra közötti együttműködés jó példájaként a Kolozsvári Művészeti Múzeum és a Quadro Galéria közösen rendezte meg a festőművész eddigi legnagyobb retrospektív kiállítását.

Nagy Albert 1902-ben született Tordán. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd az édesapjától örökölt aranyóra árából Olaszországba utazott, ahol 1926-tól 1937-ig élt, legtöbbször nehéz körülmények között, ám római egyéni kiállításának jelentős sajtóvisszhangja volt. Néhány év budapesti tengődés után hazaköltözött Kolozsvárra az öccse házába, szűkös műtermet alakított ki a padláson, és itt festette monumentális alkotásait. Az 1940-es években szerepelt hazai kiállításokon, az 1950-es években viszont mellőzték, és csak az 1963-as bukaresti kiállítása hozott neki elismertséget. Ezután munkái nemzetközi kiállításokra is kijutottak, 1968-ban gyűjteményes kiállítása több erdélyi városba eljutott, múzeumok vásároltak a munkáiból. 1970-ben hunyt el.

A kolozsvári kettős kiállítást komoly kutatás előzte meg, ennek eredményeként Bordás Beáta és Vécsei Hunor művészettörténészeknek az eddig számon tartottak mellett további 12 Nagy Albert-festményt sikerült azonosítaniuk. Az összesen 250 ismert festményből 102-őt mutat be a retrospektív, emellett három szobrot és több rajzot is. Ennyi Nagy Albert-mű még sosem szerepelt egymás mellett, mint írtuk, először sikerült összegyűjteni a munkákat Románia különböző múzeumaiból, de hazai és külföldi magángyűjtőktől is.

A Quadro Galériában csütörtök este, a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett megnyitón Lucian Nastasă-Kovács, a Kolozsvári Művészeti Múzeum igazgatója kiemelte, hogy a kettős kiállítás létrejötte a hagyatékot őrző unitárius egyház kezdeményezése mellett nagyrészt Székely Sebestyén érdeme, ugyanis a múzeumnak nemigen van pénze a nagyszabású kiállításokhoz szükséges biztosítási költségek kifizetésére, ezt jelen esetben a Székely által vezetett Quadro Galéria állta. Lucian Nastasă-Kovács elárulta, hogy ez volt az első alkalom, hogy valósággal elárasztották a kérések a különböző notabilitásoktól, akik a múzeumi nyitvatartási időn kívül szerették volna megnézni a kiállítást.

A Józsa Béla című kép Nagy Albert szocreál korszakának jelentős munkája, a kiállításon kiderül egy érdekesség a keletkezéstörténetéről

Míg a festmények zöme a Kolozsvári Művészeti Múzeum emeleti termeiben hagyományosabb elrendezésben, kronológiai és tematikai szempontból csoportosítva látható július vége óta, a Quadro Galériában csütörtök este megnyílt második kiállításon Székely Sebestyén és Boros Judit művészettörténészek a különböző alkotói korszakokból származó néhány jelentős festmény mellé Nagy Albert leveleiből, írásaiból vett idézeteket, vázlatrajzokat és a még lappangó festményekről készült fotókat helyeztek el. A galéria termeiben látható többek között a korai művek közül az Ifjúság II. (1937), a rendezett univerzumként ábrázolt falu egyik példája, az Álmodó falu (1943), a szocialista realizmussal kísérletező Józsa Béla (1948), de az egyik jelentős, későbbi, szintetizáló mű is, a Hárman a tengeren (1968).A kiállításon többek között Nagy Albert és László Gyula történész levelezéséből olvashatunk részleteket

„Rendkívüli módon tudatos festő volt”

Hosszú évek óta próbálják megfejteni, hogy mi az oka annak, hogy „nem ment át” a kortársaknak Nagy Albert művészete, mondta el Boros Judit a Quadro Galéria megnyitóján. A művészettörténész arra a következtetésre jutott, hogy éppen a Nagy Alberthez közel álló festők, művészek nem tudták az alkotásait igazán elfogadni, ugyanis „nagyon másképp látott mindent, mint majdnem mindenki a kortársai közül”, nem simult bele az ismert sémákba, és ezt – amint a kiállított szövegei is mutatják – nagyon tudatosan tette. „Minden, amit létrehozott, egy átgondolt folyamatnak az eredménye” – magyarázta Boros Judit, kiemelve, hogy Nagy Albert Budapesten, a Képzőművészeti Főiskola festészet szakos hallgatójaként nem festett, nem vett ecsetet a kezébe, csak rajzolt, még Olaszországba kiérve is csak három év elteltével kezdett festeni. „Nem akarta, hogy olyan manírok ragadjanak rá, amelyek nem a legerősebb meggyőződéséből jönnek, és amikor már tudja, hogy mit akar, akkor kezdett dolgozni” – mondta el Boros Judit.

A művészettörténész röviden vázolta Nagy Albert életművének alakulását: a korai időszakában festett „szinte szokványos munkákat”, portrékat eladásra, ugyanakkor különleges, elvont világként ábrázolta a falut, de ugyanebben az időszakban elkezdett kapcsolódni a trecento, a nagyon korai olasz festészet primitív ábrázolásmódjához. Miután Erdélybe hazatérve „újrakezdi a festészetet”, tudatosan „elfelejt” mindent, amit addig tanult, majd próbálkozik a realizmussal, a szocialista realizmussal, ehhez a korábban kipróbált ábrázolásmódhoz tér vissza. Az Ifjúság II. (1937) Nagy Albert korai olasz festészethez való vonzódását mutatja 

Boros Judit szerint Nagy Albert festészetének legfontosabb jellemzője az expresszió, a művész arra törekedett, hogy „a festői módszer, a felület, amit létrehoz, az legyen olyan erőteljes, hogy ha ránézünk, akkor ne tudjuk kivonni magunkat a hatása alól”. A fennmaradt több mint száz rajzfüzete, amelyből a Quadro Galériában is láthatunk lapokat, rávilágít arra, hogy hogyan próbált eljutni a látvány esszenciájához, mit „vont ki” a látványból, és mi volt az, amit elhagyott belőle, magyarázta a művészettörténész.

Amint Bordás Beáta a kiállítás katalógusában felhívja rá a figyelmet, témák szempontjából Nagy Albert érdeklődése szerteágazó, egyszerre irányul a hagyomány és a kortárs világ felé. Foglalkoztatta a család és az anyaság, megfestett kortárs embertípusokat és foglalkozásokat, például nukleáris kutatót, tervezőt, fizikusokat, érdekelte a szocialista testmozgáskultúra, megihlette a mitológia, ugyanakkor reflektált kora fő világpolitikai eseményeire, Vietnám, Afrika problémáira, az űrkutatásra. Megfestette Enescut, inspirálta Bartók Béla és Pablo Picasso világa.

Székely Sebestyén így összegez a katalógusba írt szövegében: „A művész tudatának horizontja egyaránt felöleli az atomokig hatoló életet s a világűrben összezsugorodó bolygót. Itt, ezen a bolygón látja és alkotja újra Nagy Albert festészetének alakjait – asztalosokat, mosónőket, gyári munkásokat, anyákat, apákat, gyermekeket, kariatidákat és sportolókat, amint élve élnek.”  

A Kolozsvári Művészeti Múzeumban a kiállítás szeptember 12-ig, a Quadro Galériában november 12-ig tekinthető meg, a kutatók pedig a későbbiekben könyv formájában is összegzik felfedezéseiket, következtetéseiket. A Kolozsvári Magyar Napok alatt augusztus 20-án, pénteken 15 órától Székely Sebestyén tárlatvezetést tart mindkét helyszínen, találkozóhely: a Kolozsvári Művészeti Múzeum.

(maszol.ro)