A nagybányai festőnek új tárlata nyílt meg október 24-én, kedden az Unirii sugárúton lévő galériában.
Összesen nyolc nagyméretű munkát lehet megtekinteni, mivel a kilencedik jelenleg külföldön van kiállítva. A festményeken meg lehet találni azokat a kulturális és vallási szimbólumokat, amelyek városunkhoz, Nagybányához köthetőek (a református templom, a római katolikus templomok és az István-torony). Ezek a képek egyszerre mutatják a hely lelkét és egyben egy filozófikus szemléletet sugallnak, olyan motívumokkal és metaforákkal példázva, mint a szögesdrót, ami a nehézségekkel és akadályokkal teli életet jelenti.
Az alkotások megfestésekor a művésznő leginkább élénk és derűlátó színeket használt fel. Ez a színhasználat azt jelzi, hogy Kinga szerint az életet (szögesdrótot) csak úgy lehet túlélni (túllépni, átmászni), ha az ember megpróbálja a gyermekekre jellemző játékossággal kezelni a helyzeteket.
A kiállítás megnyitóján megszólalt Laura Ghinea, a Romániai Képzőművészek Szövetségének nagybányai elnöke és Várvédő Zsolt is. Laura Ghinea beszélt Győri Sánta Kinga örökös kereséséről, arról, hogy folyamatosan új témákat és kifejezési módokat kutat. Várvédő Zsolt pedig a festőnő szorgalmát emelte ki, de azt is, hogy a munkássága és évi kiállításai segítségével a vásárlókat, gyűjtőket arra buzdította, hogy eredeti, kortárs festményeket vásároljanak és ne olyanokat, amelyek hamisak.
A kiállítást a következő két hétben lehet megtekinteni, a festményeket pedig meg lehet vásárolni.
Mihály Kriszta – nagybánya.ro (Forrás: fabricadefericire.eu)
Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély vagyok. Olyan tőkével rendelkezik, amelyet 1000 és 25 000 000 euró közötti rövid és hosszú lejáratú hitelek nyújtására használnak, 2% -os éves : frankiromeo44@gmail.com Hitel ajánlat egyének között. Helló Nemzetközi kölcsönöket kínáló magánszemély (...)

adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek