Online közvetített sorozatunk második előadására 2021. május 6-án, 18 órától, napra pontosan 125 évre a Nagybányai Művésztelep megalapításának évfordulója alkalmából, kerül sor.
A második előadás címe:
Meddig jutott Nagybánya? Vívmányok, örökség és új utak. Bemutató a Nagybányán dolgozó jeles művészekről és kiemelkedő alkotásaikról.
Az öt elődásra tervezett sorozat három a művésztelep kialakulásáról, múltjáról, örökségéről, és a mai nagybányai művészetről fog szólni. A három nagybányai előadást kiegészíti két másik elődás, amelynek előadói: Szücs György (a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese, Lucian Nastasă-Kovács (a Kolozsvári Szépművészeti Múzeum igazgatója), valamint Kishonti Zsolt és Jurecskó László (magyarországi művészettörténészek).
A nagybányai előadások a Várvédő Galériából lesznek online közvetítve, beszélgető partnerek Várvédő Zsolt műkereskedő és galériavezető, valamint Pintér Zsolt tervezőgrafikus, a Nagybánya.ro szerkesztője
A rendezvény fővédnöke: Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa
Az előadások élőben nézhetők és visszanézhetők a Főtér Fesztivál facebook oldalán, valamint youtube csatornáján. Az előadássorozatot felvételről az Erdélyi Magyar Televizió is műsorra tűzi.
Loan Offer Apply Now via ( IFSCapitalloan@gmail.com ) Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? RMPCapitals@gmail.com ( RMPCapitals@usa.com ) (...)
Loan Offer Apply Now via ( IFSCapitalloan@gmail.com ) IFSCapit Do You Need A Loan To Consolidate Your Debt At 1.0%? RMPCapitals@gmail.com ( RMPCapitals@usa.com ) (...)
Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Súlyos kölcsönök magánszemélyek között Helló Egy nemzetközi pénzügyi intézmény (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek