A Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) szerdán tette közzé a 2023-as év UNITER-díjra jelöltjeinek listáját. A legjobbak közt több magyar társulat és alkotó is helyet kapott.
A Kolozsvári Állami Magyar Színházat három kategóriában jelölte az Alina Epîngeac, Cristina Rusiecki és Octavian Szalad kritikusokból álló jelölőzsűri: a Botond Nagy által rendezett Elektra a Legjobb rendezés és a Legjobb fényterv díjára esélyes, míg Bács Miklós a Rokonok (rendező: Bocsárdi László) című előadásban a Polgármester és a Polgármester titkára szerepeknek megformálásáért a Legjobb férfi mellékszereplő díjára esélyes.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház is felkerült a legjobbak listájára. Branko Hojnikot a Legjobb díszlet díjára jelölték a társulat 1978 című előadásának látványvilágáért, ugyanez a darab pedig a Legjobb előadás díjára is esélyes.
Szintén a Legjobb előadás kategóriájában versenyzik a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház is. A Bocsárdi László által rendezett Iráni konferencia bekerült a 2023-as év legjobbnak ítélt négy előadása közé.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház alkotóit hat kategóriában jelölték UNITER-díjra, ebből négy jelölést a teátrum Tompa Miklós Társulata kapott. Debütdíjra jelölték Ricz Ármint a Tompa Miklós Társulat A tavasz ébredése című előadásának rendezéséért. A Legjobb női főszereplő díjára jelölték B. Fülöp Erzsébetet Az igazság gyertyái című előadásában (r.: Sebestyén Aba) Kovács Márta szerepében nyújtott alakításáért. A Legjobb, ősbemutatóként színpadra alkalmazott szöveg díjára is esélyes Az igazság gyertyái, Székely Csaba drámája, melyért Cári Tibor a Legjobb zene és sound design díját is megkaphatja az előadásához szerzett zenéjéért.
A 2023-as év UNITER-díjait május 27-én, a bukaresti I.L. Caragiale Nemzeti Színház Ion Caramitru termében sorra kerülő, 32. díjátadó gálán adják át.
(maszol.ro)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek