Pénteken jeles meghívottak és a helyi közösség körében leleplezték a Nagybányai Művésztelep alapítónak szoborcsoportját, a város történelmi központjában.
Hollósy neve és a nagybányai festőiskola a modernséget, a haladást jelentette. Neve szorosan összeforrt Nagybánya nevével. Ezért nem kérdés, hogy az alapítók szobrának jó és méltó helye van itt, a főtéren.
Régi vágya volt ez a nagybányai közösségnek, amit 2020-ban a helyi RMDSZ-es önkormányzati képviselőjeltek megígértek, és amely most valósággá vált. Pap Zsolt István alpolgármester és Pintér Zsolt önkormányzati képviselő, és egyben az RMDSZ megyei elnökének javaslatára az önkormányzat felvállalta a szoborcsoport létrehozását és annak megvalósítását. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész munkája pedig tökéletesen illeszkedik a térbe, ékesíti a nagybányai főteret.
A szoborcsoporttal mi, az utókor tisztelgünk a múltunk, az alapítók nemzedéke előtt, Hollósy Simon, Ferenczy Károly, Réti István, Iványi-Grünwald Béla és Thorma János előtt - emelte ki Pap Zsolt István beszédében.
A Nagybányai Művésztelep mintegy négy évtizede meghatározó volt a magyar modern festészet kialakulásában, és megteremtette annak értékközösségét, átformálta a közízlést és a művészetről való gondolkodást, ez pedig legalább annyira fontos, mint megteremteni egy művészeti áramlatot – mondta a szoboravatón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Románia miniszterelnök-helyettese.
„Olyasmi történt Nagybányán, amire korábban nem volt példa a magyar művészeti életben, kimagasló tehetségű emberek egy helyen, azonos művészeti ideákat, célokat követve alkottak, sokat és nagyot, meghatározót”, fogalmazott Kelemen Hunor.
Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja szerint a Nagybányán létrehozott szoborcsoport leleplezése nemcsak kulturális esemény, hanem útmutató is a jövő generációinak. Az ünnepségen elmondott beszédében rámutatott: „Az a tény, hogy a kezdeményezés politikai színezettől vagy nemzeti hovatartozástól függetlenül támogatásra talált, és ma együtt ünnepelhetjük a nagybányai festőket, friss levegőt jelent abban a világban, amiben sokszor műport lélegzünk” – fogalmazott a vezető konzul.
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek