Fehérorosz írónő kapta az irodalmi Nobel-díjat

A fehérorosz Szvetlana Alekszijevics kapja idén az irodalmi Nobel-díjat. Az Akadémia ezzel a mondattal indokolta döntését: többszólamú írásaiért, amelyekben a jelenkor szenvedéseinek és a bátorságnak állított emlékművet.

Szvetlana Alekszijevics

Az ukrán születésű fehérorosz író műveiben a hatalom és az egyén viszonyát vizsgálja. Állandó témája az elnyomás, a háború. Regényeiben az oknyomozó újságírás eszközeit vegyíti a klasszikus írói erényekkel.

Alekszijevicset már évek óta az egyik legnagyobb esélyesként emlegették. Szemben a tavalyi, nálunk szinte teljesen ismeretlen Patrick Modianóval most az volt a meglepetés, hogy valóban a legesélyesebb kapta a díjat.

Örült, amikor megértette, ki hívta fel

Ahogy Sara Danius, az Akadémia titkára elmondta, Szvetlana Alekszijeviccsel sikerült telefonon beszélnie, aki természetesen nagyon örült, „amikor végül megértette, ki hívta fel." Az író reakciója állítólag ez volt: „Fantastic."

Alekszijevics az SVT svéd televíziónak azt mondta, megtiszteltetés, hogy olyan nagy írók társaságába kerül, mint Borisz Paszternak, a Nobel-díj híre azonban össze is zavarta némileg. 

Sara Danius a bejelentés után pár perccel arról beszélt, hogy az utóbbi évtizedben az író a szovjet és posztszovjet ember feltérképezésén dolgozott. De ez nem történelmi feldolgozást jelent, hanem az érzelmek történetének megírását. Könyveiben a történelmi események háttérként szolgálnak az emberi lélek bemutatásához.

Ars poeticáját az írónő így fogalmazza meg honlapján: „Az események részleteit, az élet nüanszait kutatom. Engem soha sem maga a jelenség érdekel: nem maga a háború, nem maga Csernobil, nem maga az öngyilkosság. Engem az érdekel, mi történik az emberrel, mit tesz vele az a kor, amiben él. Az érdekel, hogyan viselkedik és hogyan reagál. Mennyi benne a biológia, mennyi benne az őt körülvevő korszak leképeződése, mennyi benn az emberi."

Putyint imperialistának nevezte

Szvetlana Alekszijevics nemcsak a fehérorosz elnök, Aljakszandr Lukasenka, hanem Vlagyimir Putyin orosz államfő kemény hangú kritikusa is: nem egyszer élesen bírálta Oroszországot az ukrán válságban játszott szerepe miatt, Putyint pedig imperialistának nevezte. Egy tavalyi rádióinterjúban az új orosz nacionalizmusról beszélt, kiemelve, hogy nem egyszerűen Putyin a baj, hanem a minden orosz emberben megbújó Putyin.

Szvetlana Alekszijevics Ukrajnában született 1948-ban, apja fehérorosz, anyja ukrán volt. Fiatalon újságírónak tanult, dolgozott kisebb lapoknál, majd egy irodalmi újsághoz, a Nemanhoz került, ahol hamar rovatvezető lett.

A Lukasenko-rezsim üldöztetése miatt 2000-ben elhagyta Fehéroroszországot. Ezt követően élt Párizsban, Göteborgban és Berlinben. 2011-ben költözött vissza Minszkbe.

Kollázstechnikával dolgozik

Alekszijevics riportregényeiben kollázstechnikával dolgozik: hagyja mesélni interjúalanyait, ha kell, megjegyzései kontrasztot alkotnak a megszólalók saját élményeivel, véleményével, és az így kapott kis „elbeszéléseket” különféle dokumentumokkal, az adott témáról szóló hírekkel egészíti ki. Kritikusai szerint művei egyesítik a széppróza, az újságírás és az oral history erényeit.

Nők szerepe és szenvedései

Első művében, A háború nem asszonyi dolog-ban a II. világháború kegyetlenségéről, a nők szerepéről és szenvedéseiről írt: a könyvet betiltották, szamizdatban terjedt, csak a gorbacsovi reformok után lehetett publikálni, majd itthon is megjelent a Zrínyi Katonai Könyv- és Lapkiadó gondozásában, 1988-ban.

„Ápolónői tanfolyamot szerveztek, és apám elvitt bennünket oda, húgommal. Azt mondta: Ez minden, amit én a győzelemért oda tudok adni… A kislányaimat…” – olvasható a könyv egyik visszaemlékezése. „Még ha élve is térsz onnan vissza, fájni fog a lelked. Most azt gondolom: sebesültem volna inkább meg a lábamon vagy a kezemen, inkább a testem fájjon. Így meg a lelkem fáj… nagyon fáj… Hiszen egészen fiatalkák voltunk… Kislányok…” – írja Alekszijevics.

Miként válhat az ember számára természetessé a gyilkolás?

Ez után jelent meg Az utolsó tanúk, világhírűvé azonban két következő kötete tette: a Szovjetunió afganisztáni beavatkozásáról szóló Fiúk cinkkoporsóban, majd az atomkatasztrófa szovjet kezelésének visszásságait bemutató Csernobili ima.

A Fiúk cinkkoporsóban magyarul is olvasható, az Európa Könyvkiadó adta ki 1999-ben. A kötet fülszövege szerint a könyv „ez ideig a legkegyetlenebb számvetés arról, mi történt Afganisztánban 1980 és 1989 között”. Az írónő az Afganisztánt megjárt katonákkal és az elesett fiaikat gyászoló anyákkal folytatott beszélgetéseit fűzte dokumentumregénnyé, elsősorban azt a kérdést vizsgálva: miként válhat az ember számára természetessé a gyilkolás.

„A háborúnak nincs vége akkor, amikor elhallgatnak a fegyverek. Beköltözik az emberek lelkébe, ahol a megtörténtet nem lehet meg nem történtté tenni. És ott másképp mérik az időt…” – mondja a könyv egyik szereplője, aki azzal is foglalkozik, hogyan neveli ki a militarista rendszer a maga alattvalóit. „Mi nem egyszerűen csak rabszolgák voltunk, hanem a rabszolgaság romantikusai” – fogalmaz az írónő.

A szocializmusnak vége, de mi itt maradtunk

Legújabb, Magyarországon is megjelent kötete az Elhordott múltjaink, az írónő által „vörös ciklusnak" vagy „vörös enciklopédiának" nevezett sorozat darabja, amely a szocialista társadalom, a szabadság hiánya által az emberekbe plántált ösztönökről, reflexekről szól. „Milyen emberi tragédiák rejtőznek az egyszerű szókapcsolat, a kommunizmus bukása mögött? Meg tudtunk, meg akartunk-e változni a bukás óta, vagy továbbra is makacsul magunkban hordozzuk az akkor kialakult reflexeinket?” – teszi fel a kérdést a könyv fülszövege.

Zádori Zsolt, a Könyvjelző kritikusa Esterházy Péter egyik passzusához hasonlította az Elhordott múltjaink kulcsmondatát: „A mű tételmondata egy parasztasszony szájából hangzik el: ’A szocializmusnak vége, de mi itt maradtunk’. Mindez erősen hasonlít Esterházy Péter éles megfigyeléséhez a magyar rendszerváltás nehézségeiről: ’Ahogy a költő mondja: »a probléma az, hogy ugyan elmentek az oroszok, de itt maradtunk mi«.’ (…) Keserű, szenvedélyes és zavarba ejtő művel van dolgunk, mint az egy kiváló orosz nagyregényhez illik” – írja a kritikus.

Így születik a Nobel-díjas író

A tavalyi díjazott, Patrick Modiano abszolút meglepetés volt, hiszen angol nyelvterületen nem számított ismert írónak, így az esélyesek között sem emlegették.

Bár a Nobel-díjas írók listáján olyan hatalmas nevek szerepelnek, mint Albert Camus, Gabriel García Márquez, Alekszandr Szolzsenyicin, Toni Morisson vagy Kertész Imre, azért olyan nagy írókat is lehet találni, akik mellett elment az Akadémia. Ilyen Lev Tolsztoj vagy Henrik Ibsen, akik soha nem kapták meg az elismerést.

Idén a díjra 198 író jelölését fogadták el, közülük 36-ot most jelöltek először, mondta el korábban a svéd zsűri elnöke, Peter Englund. Hatvanegy jelölést utasítottak el.

A zsűri minden évben áprilisban szűkíti a névsort 20-25 névre, majd május körül 5 íróra. Jelölést korábbi díjazottak, a Svéd Akadémia tagjai, más országok akadémikusai és írószövetségek elnökei nyújthatnak be.

A mintegy 260 millió forintnak megfelelő svéd koronával járó Nobel-díjat 107 író kapta meg 1901 óta. Négy alkalommal adták a díjat megosztva, utoljára 1974-ben. Míg a tudományos díjaknál gyakori a megosztott díj, az irodalom esetében egyre inkább egyéni életműveket ismernek el. A díjazottak átlagéletkora 64 év, de megfigyelhető, hogy egyre idősebb alkotók kapják meg a díjat.

Eddig 13 nő kapta meg az elismerést

Eddig összesen 13 nő kapta meg az elismerést, legutóbb a kanadai Alice Munro, azonban ha az elmúlt 25 évet nézzük, ennél lényegesen jobb az arány.

Idén először jelentette be nő a díjazott nevét. Sara Darius, az 53 éves irodalomkritikus 2013 óra tagja az Akadémiának.

A díjazottak közül 27 angol, 14 francia, 13 német, 11 spanyol nyelven alkotott. Az Akadémia jelöléseit és véleményeit 50 évre titkosítják. Az irodalmi Nobel-díjat eddig túlnyomó többségben főleg prózában alkotó írok kapták – több mint hetvenen, míg 33 díjazott volt költő, 14 drámaíró, és csak 3 esszéista.

Idén két magyar írót emlegettek az esélyesek között: Nádas Pétert, aki évek óta szerepel a fogadóirodák listáján, és egyébként jelenleg Világló részletek című memoárján dolgozik, illetve Krasznahorkai Lászlót, aki idén kapta meg a Nemzetközi Man Booker-díjat.

* * *
Az elmúlt évek irodalmi Nobel-díjasai

2014 – Patrick Modiano – A művészi szintre emelt emlékezésért, amivel megidézte a felfoghatatlan emberi sorsokat, és feltárta a megszállás hétköznapjait.
2013 – Alice Munro – A kortárs novella mestere.
2012 – Mo Jen – Hallucinatív realizmussal elegyíti a népmesét, a történelmet, és a mai valóságot.
2011 – Tomas Tranströmer – Tömör, letisztult költői képeiért, amelyek új fényben mutatják meg a valóságot.
2010 – Mario Vargas Llosa – A hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért.

origo.hu