Esterházy Péter: Harmonia cælestis (részletek)

(...) 54. Mi a különbség édesapám és az Isten közt? A különbség jól látható: Isten mindenütt ott van, ezzel szemben édesapám is mindenütt ott van, csak itt nincs .

55. Á ltalában: amíg nagyon meg nem verték, édesapám férfiasan viselkedett, egy maga elé képzelt minta szerint. De mihelyt a verés elért egy fokozatot, például a körmök szaggatása, rettentően megijedt, és gyáva, alávaló módon könyörgött az életéért. Szerencsére tudni nem tudott semmiről semmit. Ezt pirkadatig ismételgette. Tetemes hazánk! Nincs módunk kitérni a hűség elől . 


56. É desapám törököt fogott, egy török lánykát, Leila a neve, fekete haja erős, mint a lószőr, fényes, mint az ében, csilingel, ha megrázza, és a faráig ér; a bőre sápatag előkelő, ajakát fekete szederrel színesíti, akár a punkok. Édesapám szerelmes belé. A térdére ülteti és nézi. Leila lehajtja a fejét. Apám szelíden fölemeli az állát, röviden egymásra pillantanak, majd a lány újra lesüti a szemét. Nem szólnak, komolyak. Ez így megy úgy egy éve. Ma megszólalt a lány, mondott valamit törökül. Édesapám válaszolt magyarul. Most beszélgetnek, megint el fog telni egy év, most így. – Halála előtt apám, aki ekkor már hosszabb ideje egyedül élt, savanyún, dideregve, a mamám, Thököly húga, 68Mariazellbe költözött, az egész udvar ezen csámcsogott, így szólt: Vajon miket mondhatott . 


57. É desapámnak elvei voltak; mindenféle elvei voltak, akárha macskái. Főként morális alapozásúak, de voltak szépészeti, életvezetési és higiéniai elvei is szép számmal. Vagy főzési (például fokhagymapor). Vagy monetáris. És mi az örök szerelem titka? Házasság vagy szerelem, avagy a harmadik. Alsóbb osztályú labdarúgó egyesületek irányítási elvei. Hogyan közlekedjünk gyorsan és balesetmentesen? A tudatos szeretkezés nyolc ismérve. A muskátli és a tetvek. Bármikor elő tudott rántani egy elvet, a zakója zsebéből, a nadrágjáéból, az inge alól, ebéd közben a sótartó mellől, színházban a látcsőből, stadionban a tökmagos zacskóból, kocsmában a hosszúlépésből, könyvtárban, templomban, kaszárnyában, iskolában, parlamentben, bárhol. Akinek elvei vannak és becsületes ember, annak mindig igaza van, jobban mondva nem értelmezhető az ellenkezője, igaza van, mert nem tud nem igazának lenni. Egyet lehet érteni meg nem érteni lehet. Így azután nehéz volt édesapámmal. Csak azt fogadta el, amit el bírt fogadni. A szakmájában sikeresnek számított. Amikor azután egyszer csak nem volt sehol, se a nadrágjában, se az ebédlőasztalnál, se színházban, se színházi szünetben, se meccsen, se kocsmában, se könyvtárban, se templomban, se kaszárnyában, se az ország házában, se más, emberrel kombinált tér-részben, egy irodafélében vagy üvegkalickában, és nem volt rajta se kabát, se ing, se zakó, és nem bírt elvet előrángatni se a füle mögül, se a hajából, se a bordájából, se semmilyen titkos hajlatból, tehát mezítelen volt és sehol, vagyis amikor jó esély kínálkozott végre a beszélgetésre, akkor meg nem lehetett ráismerni. Nem apám; úgy meg minek, ha lehetne is. Mert miről, ugye; ki . 


58. É desapámat csupa jóra nevelte az édesanyja. Arra tanította, hogy az emberek végül is jók és Mennyei Atyánk vigyáz reánk. A világra bizalommal kell tekinteni, és aki megdob kővel, dobd 69vissza kenyérrel. Mindebből mi következik? Az, és ez állt a nagymamám nevelésének centrumában, hogy a csúnya szavaknak nincsen értelmük, üresek, hiányzik hozzájuk a létező csúnyaság, hiányzik hozzájuk a világ úgymond megfelelő része. És amikor édesapám falubéli játszótársaitól mégiscsak tanult „olyan” szavakat, akkor a nagymama szomorú dühvel beterelte édesapámat a fürdőszobába, és szappanos vízzel kimosta a száját. Apám napokig nem tudott enni, ha ennivalót vett magához, az azonnal kijött belőle. Azután, apám még nem volt ötéves se, meghalt a nagymama, rettenetes szenvedések közt, a belei elkezdtek csavarodni és rohadni, mintha a belsejében valami éktelenül büdös állat élt volna – akár egy horrorfilmben –, és ő egyre inkább azonossá vált volna evvel az állattal. A szag miatt a házat is el kellett hagyniuk. A nagypapám szégyellte, hogy meghalt a nagymama, ezért elköltöztek egy másik országba. Édesapám pedig ott állt megfürödve a felemás szókészletével. Senkiről nem bírt rosszat mondani, mert nem voltak hozzá szavai, és mert nem voltak szavai, rosszat gondolni se tudott róluk. Ezért védtelen maradt, minduntalan becsapták és összeröhögtek a háta mögött. Ha például azt mondta – ez egyébként március 13-án történt, amikor két gyönyörű napos nap után kellemetlenül szúrósan esni kezdett, mintha ősz volna vagy Argentínában volnánk –, hogy elillant a tavasz (amit édesapám értékmentes kijelentésnek szánt, értelemszerűen, bár a szokásoknak nem egészen megfelelően), akkor röhögve hátba vágták, úgy biza!, az elillant, ám itt vagy nekünk te! Boldog együgyűséggel nézett apám rájuk, mintha az édesanyját hallotta volna. Aki viszont, akár – állítólag – a tavasz, el volt illanva. Úgy biza, az elillant, ám itt vagy nekünk te. Édesapám egyszer csak nem értette, most akkor ki is ez a te. Belenézett a röhögésbe, ott se talált semmit . 

(...) 

pim.hu