Elhunyt Pusztai János író, volt újságíró

2014. augusztus 29-én Budapesten elhunyt PUSZTAI JÁNOS író. Elsõsorban Nagybányán ismerték nagyon sokan, hiszen újságíróként jelentõs tevékenységet fejtett ki a helyi magyar nyelvû sajtóban.

Pusztai János (1934-2014)

1934. június 19-én született Szatmárnémetiben, de, mint ÖNÉLETRAJZ kötetében írta, eszmélése Nagybányán kezdõdött, ott járt iskolába. Szerszámlakatosként kezdte életútját, de saját bevallása szerint már fémipari szakiskolás korában írogatott. 1953-ban már a kolozsvári Utunkban közöl verseibõl. Katonai idejét munkaszolgálatosként tölti, majd a magyar „ellenforradalom” leverésének szükségességével ijesztgették. Nevét Pászkánról Pusztaira változtatta, elsõsorban akkor írói névként. 1957-ben rövid munkás-korszak után az akkor létesülõ Bányavidéki Fáklyához került Nagybányán, aztán szakmunkásként dolgozott 1990-es nyugdíjazásáig. Mindvégig megmaradt az írás szenvedélye mellett, sõt idõsebb korában, nyugdíjasként egyre többet dolgozott. 

Pusztai János nagy életanyaggal és makacs elszántsággal érkezett az irodalomba.

Önéletrajz kötetében sok ismerõsérõl és a kor vezetõirõl is írt. Ebben a kötetében esik szó a Szekuritaténál történt „kezeléseirõl” is.

Önéletrajzában nem önéletrajzát veti papírra, hanem a létrõl beszél valóságos, kritikus, szókimondó, esetenként sértõ, de általa igaznak és igazságosnak vélt személyleírásokkal, jellemzésekkel, történetekkel. A lét nem életrajz - hangoztatja. Késõbbi munkái még inkább erre utalnak.

„Alaposan képeztem magam” - írta, a versírás után próza következett. A legkorszerûbb, a legnagyobb, a legmagyarabb magyar író akartam lenni. Aki nem ÍGY akarja, az ne írjon! Önzetlen támogatóim akkor sem voltak, legfeljebb önzetlen gáncsoskodóim, mégis 1965-ben megjelent elsõ kötetem a Forrás-sorozatban. Ösvény a világba volt a címe. Ezt követte 1969-ben az Illés szekerén, majd 1978-ban A sereg, 1979-ben a Zsé birtoka, 1984-ben a Futótûz. Ennyit tudtam megjelentetni a román kommunizmusban. A többi könyvem megjelenése az 1990-es változás utánra esik - vallotta. 

Három nagy mûvének tartja a trilógiákat: ZSÉ, TATÁRJÁRÁS, ÖNÉLETRAJZ. Ugyancsak nagy mûként említi a hat kötetes, mintegy 2.400 nagy alakú nyomtatott oldalas regényfolyamát, melynek címe: Nagy álomkönyv, a Magyarok Ezredévi Regényfolyama. Megbonthatatlan, utánozhatatlan, utolérhetetlen. „Regényfolyamomat tíz éven át írtam Budapesten. 2 000 valóságos magyar álom a Krisztus utáni valóságos 2 000 évbõl.”

Írói termékenysége ritkaságszámba menõ, olvasása ellenben külön kedvet, tudást, érdeklõdést igényel, hiszen „nehéz ember õ”, sajátos, egyedi, ritkaságszámba menõ, nehezen emészthetõ, de roppant érdekes és fontos, rendkívüli történelmi dolgokat megörökítõ, dokumentált és megemésztett munkáira vigyázni kell olvasásuk közben, nem könnyû regényecskék, hanem eszmeiségük mélyen szántóan sodor a múltba, a történelembe, a kutatásokba és a felfedezésbe.

A trilógiákat megszakítják az Álomkönyvek. Már a vállalkozás monumentalitása is számos kérdést vet föl. Azt jelentené ez, hogy a világ álomként való leírása alkalmas a teljesség megragadására, vagy a mindenre ráhúzható ötlet a világ mechanikus jellegtelenségét emeli ki? A nyomasztó átláthatatlanság bemutatását viszi a végletekig, vagy a felszabadult játékosságot? Nem könnyen eldönthetõ kérdések, ahogy az sem, hogy mi az erõsebb az álomleírásokban: a példázatszerûség vagy az abszurd blöff? Kulcsregényként éppúgy lehet, illetve nem lehet olvasni Pusztai mûvét, mint egypercesek sorozataként. A nyelvi lelemény és pontosság, valamint az életanyag gazdagsága mellett a szempontoknak ez a változatossága óvja meg a szöveget az egyhangúságtól, és teszi a Nagy álomkönyvet, kétségtelen eredetisége mellett, élvezetes és jelentõs mûvé. Hogy aztán hogyan a legjobb olvasni? - az kérdés marad. Talán kis adagokban, évekre elosztva.

Vannak, akik azt írják róla, hogy monumentális - vallotta Pusztai. Valóban az, hiszen az álom-valóság a harmadik évezredbe viszi az olvasót.

Az õstörténeti érdeklõdés az Árpád-házával jelentkezik. Az õstörténet és jelen kor párhuzama van jelen ebben a kötetben, sûrûn gabalyodva a sumér kutatások eredményeivel és a régészeti leletekkel, történelmünk nem megrendelésre készített valóságaival, melyekhez azonban még továbbra is sokáig szükség lenne a kiteljesedéshez, hogy elismertségét hitelesíteni tudják a szakemberek.

Az író egy valóságos világot teremtett az ÕSregény 199 Rovásában, azokra az ismeretekre is alapozva, melyeket a perui barlangrendszerek 34 ezer éves õsírásaiból, a boszniai piramisok több tízezer éves rovásjeleibõl, a székelyföldi Erõsd sumérnyelvû múltjából sejthetünk. Régóta készült, érlelõdött õstörténetünk igazát bonyolító elméletek tisztába tételével az író. Csodálatosan mûködõ város, templomok, iskolarendszer és mitológia van együtt. 

Egyes szakemberek szerint az ázsiai, vagyis a japán, majd a görög és a boszniai területek komoly nyelvemlékeket õriznek. Tágabb értelemben véve az egyiptomi nyelvet is a magyarral kötik össze. Az ott hallott szavak, mondatok, szövegek, annyira tökéletesen hangzanak a magyar fülnek, ami meglepõ. Mint sok más elmélet szerint, Pusztai János szerint is a magyar tudósoknak szükséges lenne felülvizsgálniuk õstörténetünket, ami az Osztrák-Magyar Monarchia berkeiben született, ettõl függött. A könyv mondanivalójában megtaláljuk azt, hogy mi a Kárpát-medencébõl származunk, nem jöttünk sehonnan, itt voltunk mindig, még akkor is, ha ki-ki rajzottunk. Ez az elmélet sem idegen, újkeletû.

Az ... Öregség egy legújabb, de utolsó trilógia elsõ kötete. Ha az Önéletrajz összefoglalta  a gyermekkortól az öregedésig terjedõ idõt, most az öregség napjainál tartva ugyancsak a magánélet és a korfestés együttese kerekedik ki. Három évbe tömörítve jelenik meg az a korszak, melyben nyelvészetileg, filozófiailag, szociológiailag ad újat az író. Nem marad el innen sem a magyar õstörténet, melynek vonalvezetésével már találkoztunk elõbb. A magyar nyelv gazdagsága alkalmas olyan csodálatos korképek festésére, melyekkel ez esetben Pusztai lét-irodalmat alkot. A történelem politikai kisiklásáról beszélünk, de igyekeznünk kell az összefoglalt kutatói eredmények ismertetésével, a hasonlóságok napvilágra juttatásával, a sumérok, õsegyiptomiak és más felfedezettekkel együtt megmutatni a valóságot! Ebben a kötetben talán jobban, mint az elõzõekben, attól függetlenül, hogy pozitív, vagy negatív beállítottságú szereplõkkel találkozunk, azok saját nevükön szerepelnek és néha igencsak keményen, kendõzetlen jelzõvel ellátva jelennek meg. Az írónak talán sikerült befejezni az Öregség harmadik kötetét is.

Utolsó személyes találkozásom Pusztai Jánossal 2012-ben volt. Nem sikerült további alkalomra sort keríteni. Ezután biztosan nem is lesz már itt, a Földön.

Aludj békében drága barátom! Az örök világosság fényeskedjen Neked!

(Hitter Ferenc)

Bányavidéki Új Szó