Noileg
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Debrecenben is bemutatják a Shakespeare árnyékában regényt és filmet

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

A nagybányai Walter Übelhart történelmi regénye (Shakespeare árnyékában) és az abból készült film az első perctől lebilincseli az olvasót, a nézőt. A választott téma és a két idősíkon futó cselekmény révén alámerülünk az idő folyosóin, a 400 évvel ezelőtti korba, amikor a történelem árnyékából egy nagybányai szereplő bontakozik ki, aki szeretett észrevétlen maradni: Johannes Banfi Hunyades.


Apja, Bánfihunyadi Mogyoró Benedek 1595–1603 között a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke volt. Hősünk a Schola Rivulinában végezte tanulmányait, ahol idegen nyelveket tanult, többek között az angolt is, majd megfordult a londoni előkelő körökben, úgy tűnik, hogy közel állt a nagy William Shakespeare-hez, akinek vélhetően nem csak idővel híressé vált témákat javasolt, de még szövegeket is felajánlott, miközben úgy döntött, hogy a kilétét homály fedje.

A Partium Házban (Debrecen, Piac utca 81.) szeptember 27-én, 17 órától kezdődő könyvbemutatón a szerzővel, Walter Übelharttal Szaffkó Péter irodalomtörténész beszélget. Az est zenei közreműködője Pless Attila zongoraművész.

A 19 órakor kezdődő filmvetítés és az azt követő közönségtalálkozó az Apolló moziban (Debrecen, Miklós utca 1.) ingyenesen látogatható, de előzetes regisztrációhoz kötött! A filmvetítést követően Dr. Váró Kata Anna filmesztéta, egyetemi oktató Tárkányi Jánossal, a film rendezőjével beszélget.

(partiumhaz.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
Noileg
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek