Búcsúztató: Balla Józsefné, született Koszorús Julianna

2018. március 17-én, a temetési szertartáson a nagybányai RMDSZ és a nagybányai magyar közösség nevében Kovács Richárd által a család felkérésére elmondott búcsúzató beszéd

Balla Józsefné, született Koszorús Julianna, ahogy mi nagybányaiak ismertük: Bogyóka

BÚCSÚZTATÓ

1924-ben született Nagykárolyban.

Jómódú polgári családban élt, óvódáskorától 13 éves korőig a szatmári zárda növendéke volt, majd magánúton tanult tovább.

1938-ban került Nagybányára.

1959-ben ment férjhez Balla József festőművészhez.

1960 és 1964 között a nagybányai galéria munkatársa volt, ezt követően pedig 1972-ig a Máramaros megyei Könyvelosztó Központban dolgozott.

40 éven át élt a nagybányai művésztelepen. 94 évet élt.

Bogyóka is abba szeretett bele rögtön, amibe az egykori művésztelep festői: a nagybányai tájba, hegyekbe (Virághegy, Kereszthegy), a városba, a környék. 1938-ban járt először Nagybányán, a híres Berger curkászdában, a húsvéti iskolai-szünetben, édesapja halála után – nyilatkozta Balla Julianna, Gáspárik Attila Erdélyi Kávéház c. műsorában.

2016-ban készült az interjú, talán élete utolsó publikus szereplése volt. Őszintén bevallom, én ekkor láttam Bogyókát utoljára életében. Ámulattal néztem végig a felvételt, csodáltam az életkedvét, tiszta tekintetét, remek beszédkészségét, ahogyan mesélt a múltról, fiatalságáról, az életről, a hajdani Nagybányáról, a környékről és a művésztelepről, első szerelméről és sokminden másról.

„Az emberek mindig jók mindegy, hogy milyen nemzetiségűek” – mondja ugyanabban az interjúban. Megfogott ez a mondat: erdélyi létünk egyik alapértéke, amely napjaikban is érvényes. Ezt az értéket és idézetet viszem magammal az életben, mint Bogyóka örökségét.   

1944-ben ismerte meg Balla Józsefet, egy véletlen találkozás során. Hosszú évekig tartó udvarlás után házasodtak össze. Ismerte a Krizsán házaspárt, Mikola Andrást, Ziffer Sándort, Agricola Lídiát, Kis Károlyt, Schlevenskyt. Az alapító Thormát már nem ismerheti meg, mivel 1937-ben, Bogyóka érkezése előtt egy évvel meghalt. De Thormáné még élt, vele is összeismerkedett.

Balla Julianna a szó legszorosabb értelmében egy igaz véleményformáló, közösségi ember volt. Ismeretségi köre sokrétű; sokan megfordultak náluk művészek és műkedvelők egyaránt, főleg a műtermi évek alatt. Mindekit meghallgatott, senkiről egy rossz szava nem volt. Talán ezért is, bármikor, bárkivel beszéltem róla, mindig csak szépet és jót hallottam felőle.

Bogyóka ember volt, igazi Ember. Rendkivüli szerény, jószívű teremtés, egész életében jóságot és kedvességet sugárzott maga körül. Nagybányára érkezése után élete nagy részét a művészek és helyiek tásaságában töltötte, talán egyik legjobb ismerője volt a nagybányai művészi és közéleti milliőnek. Ha a mai világban élte volna fiatalságát, kiválóan megállta volna a helyét bárhol: médiában, kultúrában, akár politikai szereplőként is.

Bogyóka „a hajdanvolt művészeti galériák legikonikusabb galeristája, a szintén hajdanvolt Festőkert szíve-lelke. Sugárzó, karizmatikus személyiség volt. Soha semmit nem vett fel, és semmiért sem panaszkodott. Békét teremtett maga körül minden helyzetben.” – írta Hóry Agáta az Bányavidéki Új Szóban nemrég megjelent búcsúztatójában.

Búcsúzunk Balla Juliannától, Bogyókától. Vele a nagybányai (művészeti) történelem egy fejezete zárul, immár véglegesen. Nem lesz többé akitől élő szóban hallgassuk az élményeket az egykori festőtelep lakóiról, művészeiről. 

Isten nyugosztalja testét és lelkét, és az Örök Világosság fényeskedjék neki.

Őszinte részvétünk a családnak, rokonoknak, barátoknak és imerősöknek.