Botis Enikő művészettörténész méltatása, a Főtér Fesztiválon bemutatott Hajdu Tamás fotóművész kiállításán

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm mindannyiukat akik Hajdu Tamás nagybányai fotóművész kiállításának megnyitójára eljöttek. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm magát a fotóművészt, aki ma egy rendkívüli kiállítással, ,,Nagybányai pillanatok", lepi meg a közönséget. Engedjék meg, hogy kiállítás megnyitó ürügyén megosszam Önökkel a bennem megfogalmazott gondolatokat és érzelmeket, a képekkel való talakozásom során.

(forrás: Gönczy Tamás)

Hajdu Tamás street fotói, ugyanis ebbe a kategóriába tartoznak, a kortárs fotóművészet egyik legaktuálisabb kérdését veti fel: Működhet úgy a város, mint egy művészeti kiállítótér? A pozitív válasz ezekről a képekről könnyen leolvasható, mivel a különböző városi életformákban és a művészetekben is az emberé a főszerep.

Ebből kifolyólag a kiállítás létrehozását kétségtelenül az ember és a város dialógusának eszméje vezérelte, noha a közvetlen kapcsolódási pontok nem azonnal tárulnak föl.

A bemutatott képek feltárják Nagybánya igazi pulzáló, rejtett életét és az olykor tragikus, irónikus, vidám vagy éppen giccses valóság visszatükröződését. Képei segítenek felfedezni az utcát, azoknak olykor romlásnak indult díszleteit, a tereket, az embereket, az idegeneket, illetve azt a környezetet, ami mindennap körbevesz. Ugyanakkor az észrevétlen fotós képei megragadják az egyszerű, szemvillanás alatt elmúló, törékeny pillanatokat, a fesztelenül viselkedő, tipikus alakokat, vagy a hétköznapi eseményeket.

E képek esetében érdekes és izgalmas kérdések merülnek fel: hogyan viszonyulunk az idegenekhez? az újhoz és a történeti múlthoz? a fogyasztói társadalom és kultúra értékeihez? E kérdések melett az alkotások egyben konkrét céljukat is rejtik, az hogy a várost személyessé tegyük, megismerjük, és közelebb hozzuk magunkhoz és másokhoz is.

Hajdu Tamás bizonyos képeiben érzékelhető talán a legerősebben a közvetlen kritikai attitűd, amikor a szürke tömbházak homlokzatai előtt csodálatos aranyeső virágzik vagy egy giccses édenkertet idéző zöldterület diszíti azt. Ugyanebben a kategóriába sorolhatók azok a képek, amelyek a társadalom alsó rétegeit, a kis egzisztenciák épített környezetének fellvillantását elevenítik meg és elárulják, hogy ezeken a városrészekben a szegénység is a velünk élő múlt része.

Érdekesebb fényképein azonban felcsillan az irónikus tónus. Illyen értelemben több képein is láthatjuk a szocializmus időszakát idéző félig meddig felújított tömbházakat, szembeállítva a modern épületek transzparens üvegfalával, amelyek együttesen talán egyáltalán nem vonzóak, viszont feltétlenul reálisak. Máshol pedig a kóbor kutya egy üres teret kiváncsian vizsgálgat, miközben a hátteret lezáró magas kerités LUX felirata inkább irónikusan sejteti a fal mögötti és előtti Nagybánya perifériát.

Hajdu Tamás alkotásai legelőször is a sokféleségükkel és frissességükkel vonják magukra a figyelmet. Vannak azonban kapcsolódási pontok a képek között, ahogyan atmoszférikusan érzékletessé teszi a várost, pontosabban annak erősen szubjektív lenyomatát. Ugyanakkor megtanít, hogyan beszeljünk városunkról és hogyan figyeljünk rá mások életére, ami ebben a térben és időben zajlik, túl a saját életrajzi szintünkön. Ilyen értelemben a képek metaforákat rejtenek és mint minden nyitott műalkotás az Önök saját interpretáciojára várnak.

Botis Enikő

művészettörténész

(elhangzott 2016. szeptember 15-én, Hajdu Tamás fotóművész kiállításának megnyitóján a Főtér Fesztiál 2016 nulladik napján)