A kíváncsiság hajtott

A budapesti József Attila Színház és közismert színművészi rendkívüli vendégszerepléssel lepte meg a nagybányai közönséget hétfőn, június 11-én, este a Városi Színházban a Feketeszárú cseresznye című előadással. A turné további helyszínei: Szatmárnémeti, Zilah, Nagyvárad és Nagykároly.

Interjú Rékasi Károllyal, a "Feketeszárú cseresznye" főszereplőjével, Péterffy Géza főszolgabíró szerepében:

NÉVJEGY – Fuvaros vagyok, csak most éppen mással foglalkozom.

Miért fuvaros?

Édesapám fuvaros volt, és gyerekkoromban mellette dolgozva töltöttem a nyarakat. Tőle tanultam, hogy bármivel is foglalkozzon az ember, csakis tőle függ, hogy a legmagasabb színvonalon űzi-e. Manapság sokszor felidézem ezt magamban, ha a színpadon vagyok, és igyekszem kihozni magamból a maximumot.

Hogyan kerültél bele az előadásba?

Hosszú kihagyás után ezzel a darabbal tértem vissza a József Attila Színházba. Mielőtt Nemcsák Károly meghívott volna a szerepre, úgy éreztem, nincs szükségem a színpadi színészetre, mert a szappanoperában való játékkal ki tudom aknázni a bennem élő ambíciókat. Aztán egyszer csak kialakult ezzel kapcsolatban a hiányérzet, és megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy ha jönne egy jó lehetőség, nem mondanék rá nemet. Elsősorban a kíváncsiság hajtott. A darab már első olvasásra is egy rendkívül értékes műnek tűnt, nem is beszélve arról, hogy a rendezője Kerényi Imre volt, akit az ország egyik legnagyobb színpadi rendezőjének tartok. Nem lehetett nemet mondani.

Mit jelent számodra ez a darab?

Kevesebbszer játszottuk az előadást, mint szerettem volna, hiszen ha valamiben jól érzem magam, szeretnék benne minél tovább lubickolni. Nagyon élveztem a benne való létezést, azt a hangulatot, azt az együtt zenélést, amit Kerényi Imre beállított nekünk. Ez azért egy rendkívül határozott állásfoglalás, de Kerényi kiváló érzékkel nem lépett át egy határt, és nem akarta letuszkolni a néző torkán a saját véleményét. Ehelyett megállt azon a határon, hogy ő csak megmutat valamit, de a döntést a közönségre bízza. Káprázatosan jó dolog olyan színpadi vállalkozásban részt venni, ahol az alkotók társnak tekintik a nézőt. A legnagyobb dolog mégis, amit ettől az előadástól kaptam, az a párom, Pikali Gerda, akivel a Feketeszárú cseresznye próbáin ismerkedtem meg.

Mit üzen a Feketeszárú cseresznye a nézőknek?

Ha valamit kifejezetten utálok, az az üzenet és a színpadról való direkt üzengetés. Szerencsére ebben az előadásban nincs ilyen. A főiskolán egyik kiváló tanárunk, Szinetár Miklós is felhívta a figyelmünket arra, hogy az üzenetekkel vigyázzunk, mert már Kossuth Lajos is belebukott, amikor azt üzente… Komolyra fordítva a szót, az üzenet nem a színész vagy a rendező, hanem az író dolga. A színész feladata, hogy eljátssza, amit a rendező kioszt rá, és ha a rendezőnek jó gondolatai voltak, a színész pedig érvényes alakításra képes, akkor az az alakítás magától üzenetté válhat a néző számára.

A 2018/2019-es évadban Márai Sándor A gyertyák csonkig égnek című darabjában fogsz bemutatkozni. Vannak elvárásaid az előadással kapcsolatban?

Csiszár Imrével dolgoztunk már együtt, és értékes, nagyszerű élmény volt számomra a közös munka. Márai történetét kiváló alapanyagnak tartom, és nagyon várom már, hogy elkezdjük a próbákat. Ennél sokkal többet jelenleg nem is igazán tudok mondani, hiszen úgy gondolom, egy rendező azért állít valamit színpadra, mert előzetesen gondolatai vannak a darabbal kapcsolatban. Egy színésznél ez nem szükséges – ő eszköz a rendező kezében, aki arra hivatott, hogy a rendező gondolatait interpretálja.