Családregény, apai gondok, irodalmi gasztronómia, kortársvers-antológia – a közelmúlt magyar könyvterméséből válogattunk.
Grecsó Krisztián: Lányos apa
A februárban nagy sikerrel a Radnóti Színházban bemutatott új Grecsó-könyv seperc alatt az eladási toplisták elejére szökkent. A szerző kötetében a családi tematikához, az apasághoz fordul, egybegyűjtve a bensőséges történeteket, melyeket a szülői szerepkörben tett megfigyelések ihlettek. Párhuzamba állítja a gyerekkori történéseket a felnőttkori döntésekkel, megöröklött szülői mintákat fed fel és az apává válás örömeit és kihívásait örökíti meg.
Dragomán György: Adjuk meg a módját!
A többek közt József Attila-, Márai Sándor- és Füst Milán-díjjal kitüntetett író gasztronómia iránti szenvedélye a három éve megjelent Főzőskönyv óta nem hagyott alább. Sőt, láthatóan még bőven maradt Dragománban mondanivaló az elsőre rendhagyónak tűnő témával kapcsolatban. A könyvben a receptek és a hozzájuk kapcsolódó történetek, gondolatfüzérek, novellák és történeti-tudományos írások üdítő stílusa új dimenzióba helyezi nemcsak a főzést, de az ételekhez és az étkezéshez fűződő viszonyt is.
Gurubi Ágnes: Másik Isten
A négy kiadást is megért Szív utca szerzőjének második könyve merész vállalás jegyében született: egy életközépi válságba került nő útkeresését, apjának elvesztését és egy nagy hatású, de reménytelen szerelem történetét meséli el. A házasságtörés, a gyász és a vívódás témakörét felölelő Másik Isten megkapó őszinteséggel beszél a főszereplő Juli vágyairól, édesapjával való kapcsolatáról, már-már pszichoanalitikus műgonddal rögzítve a nő gondolatait.
Visky András: Kitelepítés
Visky András Kitelepítés című regénye a szerző és családja históriáját dolgozza fel: az 1956-os forradalom után édesapját 22 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra ítélték, a család többi tagját pedig egy romániai lágerbe telepítették. Az anya és hét gyermeke megpróbáltatásokkal teli hétköznapjait, az életben maradásért folytatott küzdelmet a család legfiatalabb tagjának szemszögéből örökíti meg Visky, mely történet tanulsága szerint a szereteten és a bizalmon alapuló kötelék még ezt a kegyetlen időszakot is képes túlélni.
Oravecz Imre: A megfelelő nap
Az eredetileg a 2000-es évek elején megjelent verseskötetet a költő 80. születésnapjának apropóján frissítették fel. Az átszerkesztett idei újrakiadás Oravecz pályafutásának egyik legszebb művét adja újra az olvasók kezébe. A tömör, természetközeli és hétköznapi életképekből kiinduló írások élet és halál kérdésein rágódnak, egyedi egyszerűséggel, mégis mélyen filozofikus megközelítésben.
Bárány Bence – Élő Csenge Enikő (szerk.): Felhajtóerő
Nemrég jelent meg a Jelenkor Kiadó és a Vates gondozásában kiadott kortársvers-antológia, a Felhajtóerő. A kötetben 48 kortárs szerző művét olvashatjuk, három ciklusra tagolva. A kötet átfogó képet ad a jelenkori magyar líra nagyjairól és fiataljairól, többek között Áfra János, Babiczky Tibor, Nádasdy Ádám, Kemény Zsófia, Simon Márton, Ráday Zsófia, Vida Kamilla és Závada Péter szereplésével.
Moldova György: Ha elhagysz, veled mehetek?
Az író utolsó kézirata, a Ha elhagysz, veled mehetek? tavaly jelent meg, annak ellenére, hogy felesége tiltakozott a könyv publikálása ellen. Az ellenérzés hátterében bizonyára a megrendítően őszinte számvetés, szerelmük titkainak kendőzetlen leírása állhatott, melyeknek papírra vetéséhez az előszó szerint a szerző négyszer veselkedett neki. Moldova György utolsó kötete sok bensőséges, intim életképet fest fel, egyben a sorssal való szembenézés és a búcsú gesztusa is szól műből.
Kordos Szabolcs: Egy város titkai
Az Egy város titkai rendhagyó utazást kínál azoknak, akik Budapest rejtett zugaira és történeteire kíváncsiak. Kordos kötete átfogó barangolásra hívja az olvasót térben és időben, a várost alakító emberek történeteit is elmesélve, Huszár Dávid fotóival illusztrálva. Elpusztult épületek és városrészek, rejtett terek, furcsa tárgyak legendáit gyűjti össze a kötet, több helyen megszólaltatva a hozzájuk kötődő személyeket, vagy azok leszármazottait is.
Vámos Miklós: Visz a vonat
A nemrég megjelent kötetben Vámos Miklós néhol férfi, néhol női szereplőkön keresztül beszél a mindenkori utazás élményéről, legyen az szó szerint történő vagy szimbolikus úton lét. A Karcsú Könyvek című sorozatának harmadik részeként álló Visz a vonat kisregényei és novellái mind a vonatutak mágikus véletlenjei, váratlan találkozásai és történései köré épülnek, könnyed játékossága ugyanakkor a komikumon túl bátran nyúl az esendőség tragikuma felé is.
Kő András: Egy betűvető betakarítása
Kő András hét évtizede lépett az újságírói pályára. Életműve legfontosabb írásait gyűjti össze a kötet. Az író-újságíró a rendszerváltás előtti korszak krónikásaként – és azután is meghatározó médiaszemélyiségként – számos nagy hatású kulturális, politikai és sport témájú cikket, tárcát, riportot és interjút közölt. Könyvének szerkesztése egyszerre szolgálja azt, hogy körképet fessen arról a történelmi korról, amelynek nyilvánosságában tevékenykedett, de szintúgy célja önarcképének, pályatörténetének megrajzolása is.
(kultura.hu)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek