rmdsz
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Németországi önkéntesek kétkezi munkával segítik a hosszúmezői magyarokat

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Rendszerváltás óta Hosszúmezőn évi rendszereséggel visszajárnak németországi önkéntesek, hogy kétkezi munkával járuljanak hozzá az ott élő közösség megerősítéséhez. Habár egy hétnél többet nem tartózkodnak a településen, mégis sikerült egy jó kapcsolatot kialakítaniuk a hosszúmezői emberekkel. Bernd Ludwigkeit-et, az önkéntesek koordinátorát kérdeztük a múltról, az itteni helyzetről és a jövőről.


Első ízben a vasfüggöny lebontása után, egy ifjúsági csereprogram keretében járt Romániában, azzal a céllal, hogy az országban élő közép-romániai német lakosságnak nyújtsanak segítséget. Ez idő tájt számtalan adomány érkezett a régióban, ebből kifolyólag arra vetemedett, hogy az ország más települését karolják fel. Egy nagyszebeni ismerőse révén került először kapcsolatba Hosszúmezővel és azóta néhányuk állandóan visszajár.  

Bernd Ludwigkeit Kelet-Németországban született és ott is nevelkedett, ami a nyugati országrésznél jóval elmaradtabbnak tekinthető, de a romániai körülményeket siralmasnak találta. Véleménye szerint a két ország vidékei sajátos különbségekkel rendelkeznek, így szükséges megtalálni a régiók vagy települések erősségeit. 

A vidék szerelmesei lettek

Minden nyár kezdetén az önkéntesek koordinátora telefonon egyeztet Hosszúmező német nyelvtanárával Csurka Judittal, valamint Fazakas Judittal a helyi református lelkésznővel, hogy felmérje a szükséges problémákat. Mint Bernd Ludwigkeit említette, általában az elvégzendő feladatokhoz igazodva toboroznak önkénteseket Németországból. Idén például villanyszerelők jelentkezését várták, hiszen a hosszúmezői kultúrotthon áramszerelése felújításra szorult. 

Leggyakrabban nyaranként, szombattól-szombatig vannak Hosszúmezőn, hogy elvégezzék a kijelölt munkákat. Ittlétük során a református parókián kapnak szállást, amit idén az iskola mellett sikerült renoválniuk is. Ha nem sikerül teljesíteniük az összes teendőt, akkor pénzbeli adományokat adnak a helyi elöljáróknak, hogy teljesítsék a megmaradt munkát. Általában a felújítási munkálatok mellett adományokat visznek a Hosszúmezőn élő hátrányos helyzetben levő gyerekeknek.

Bernd Ludwigkeit meggyőződése, hogy a felújítási munkák során alkalmazkodjanak a helyi igényekhez és elvárásokhoz. Megtörtént korábban, hogy ők másképpen képzelték el egy terem felújítását, mint a hosszúmezőiek, azonban megértik és elfogadják a véleményüket. 

Rövid ott-tartózkodásuk során a nyelvi különbségek ellenére, az önkéntesek szerint sikerült a hosszúmezői közösség részévé válni. Eljárnak közösségi rendezvényekre, családokat látogatnak meg és vasárnapokként a templomban közösen fohászkodnak, de idejük nagyrészében dolgoznak. Jövőre hasonlóképpen szeretnének visszatérni Hosszúmezőre, néhányuk még a nyugdíjas éveit is eltudná képzelni ezen a településen.

(mmhm.ro)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
Noileg
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek