Megtartotta alakuló ülését az RMDSZ máramarosszigeti, valamint Történelmi Máramarosi területi választmánya. A területi választmány megszavazta a vezetőségét, a kongresszusi küldötteket, ugyanakkor Horváth Anna megbízott területi elnök kiértékelte a Történelmi Máramarosban zajlott tisztújításokat.
Az elmúlt hónapban hat helyi szervezetben, Nagybocskón, Felsővisón, Borsabányán, Máramarosszigeten, Aknasugatagon és Rónaszéken tartottak mozgó- és állóurnás tisztújításokat. Horváth Anna megbízott területi elnök elmondta: „az urnás tisztújítások egyértelműen visszaigazolták a változtatás erős igényét, illetve megmutatták, hogy a legkisebb közösségekben is vannak érdekképviseleti munkára vállalkozó, elkötelezett emberek. Több helyen egészséges versenyhelyzet is kialakult, ami nagyon jó” – fogalmazott Horváth Anna.
A területi választmányban Horváth Anna, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke, valamint Székely István társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnök bemutatták az RMDSZ Máramaros megyei szervezetének működési szabályzatának tervezetét. A tervezetet megvitatta a testület, majd elsöprő többséggel, 30 igen szavazattal és öt tartózkodással pozitívan véleményezte és elfogadásra javasolta azt. A működési szabályzatról július 8-án szavaz majd a Megyei Küldöttgyűlés, amelyet Nagybányán tartanak meg. A küldöttgyűlésre 50 tagot delegál majd a Történelmi Máramaros Területi Szervezete.
A területi választmány megválasztotta a vezetőségét is. Zahoránszki Brigitta lett az elnök, Danci Erzsébet Nóra az alelnök, Keresztes Annamáriát pedig titkárnak választották meg.
A testület nevesítette a kongresszusi küldötteket is. A Történelmi Máramarosnak járó két korporatív tag mellett Orosz Krisztofer Levente, Keresztes Annamária, Pesek Szilárd, valamint Sztrimbely Yvonne képviselik majd a területi szervezetet a szeptember 17-én Marosszentgyörgyön megtartott kongresszuson.
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek