Az intézkedés március 25-től, szerda éjféltől lép érvénybe. A tilalom alól kivételt képeznek az alábbiak:
a) munkavégzés céljából, ha ez alapvető fontosságú, nem halasztható és nem helyettesíthető otthoni munkavégzéssel;
b) alapvető szükségleti cikkek beszerzése szakmai tevékenység céljából, illetve háziállatok számára is;
c) halaszthatatlan egészségügyi-orvosi ellátás érdekében, amely nem végezhető távoli beavatkozással;
d) indokolt esetekben: gyermekek, idősek, betegek, fogyatékkal élők ellátása, elkísérése, családtag elhalálozása;
e) a lakóhely közvetlen környezetében megejtett, az egyéni tevékenységhez kötődő rövid kijárás, beleértve a háziállatok sétáltatását.
Az országosan meghozott ajánlott intézkedéseket tehát Máramarosban kötelezővé tették. Aki elhagyja otthonát, annak a hatóságok kérésére napközben is fel kell mutatnia a munkahelyi igazolványát, vagy egy előzőleg kitöltött egyéni felelősségvállalási nyilatkozatot, amelyben feltünteti, miért hagyta el a lakását.
Nicolae Ungur prefektus elrendelte, hogy a 60 éven felüliek 7-11 óra között végezzék el a bevásárlást, 11 óra után pedig az ennél fiatalabbak mehetnek élelmiszerüzletbe, gyógyszertárba.
A prefektus ugyanakkor kéri a Belügyminisztériumtól, hogy azonnali végrehajtással rendelje el a Máramaros megyébe bejövő autók és személyek ellenőrzését. Ellenőrző pontokat állítanak majd fel a megye összes bejáratánál.
A prefektus azt nyilatkozta, hogy Máramarosból sokan dolgoznak külföldön, akik most tömegesen hazajöttek. Bukarest után itt van a legtöbb karanténban elhelyezett személy, ugyanakkor sokan vannak házi elkülönítésben, és sokan pedig be sem vallották, honnan jöttek haza. A prefektus elmondása szerint Máramarosban 400-an vannak intézményes karanténban, és több mint kétezren házi elkülönítésben.
Forrás: korona.rmdsz.ro
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
MEGBÍZHATÓ HITELAJÁNLAT Sziasztok, SZELECZKI GÁBOR vagyok, becsületes, 1 órán belüli gyorskölcsönt nyújtó online (...)
AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek