(MTI) - A kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A héten több lap is beszámolt arról, hogy egy balatoni CBA piaccá nyilváníttatta magát az önkormányzatnál - mert a piacok nyitva lehetnek vasárnap is -, miután előcsarnokában termelői piacot nyitott, ahol azonban csak egyetlen termelő árult málnát.
Kovács Zoltán az M1-en azt mondta, "minden ilyen próbálkozást le kell törni", egyúttal kijelentette: a konkrét esetet nem is érti, mert egy 175 négyzetméteres boltról van szó, amelynek meg lett volna a lehetősége, hogy törvényes módon működhessen. Hozzátette: a kormányhivatalok vizsgálják az eset körülményeit, a jogszabályok alkalmazását, adott esetben annak szükségességét, hogy kell-e azokon módosítani.
A kormányszóvivő azt mondta: a vasárnapi pihenőnap bevezetése egy elvi döntés, amely mellett kitart a kormány. A tapasztalatokat az év második felében fogják elemezni.
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek