Botka Lászlóval ugyan nem, az MSZP vezetőjével, Molnár Gyulával viszont rendszeresen egyeztet Gyurcsány Ferenc a baloldali összefogásról – erről beszélt a DK elnöke reggel a Kossuth Rádióban. Többféle ötlet, elképzelés került nyilvánosságra az elmúlt hónapokban arról, hogyan fogjanak össze a baloldali pártok a 2018-as választások előtt. Egyetértés azonban továbbra sincs.
Hónapok óta megy az üzengetés a baloldalon, de továbbra sincs megegyezés egy közös ellenzéki listáról. Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció szombati kongresszusán ezért azt mondta, pártja önálló listát indít a 2018-as választásokon.
Nincs egyetértés
Az MSZP elnökhelyettese közben továbbra is az összefogást szorgalmazza. Gőgös Zoltán az ATV-ben arról beszélt: a kormányváltáshoz szövetség kell a baloldali pártokkal, akár a DK-val is.
Botka László, aki a szocialista párt miniszterelnök-jelöltje azonban többször nyilvánvalóvá tette: szabadulna Gyurcsány Ferenctől. Feltételként is szabta, csak akkor vállalja a jelöltséget, ha Gyurcsány nem szerepel az ellenzéki listán. Szerinte ugyanis a DK-elnöknek nincs helye a baloldali együttműködésben. Botka László nem is hajlandó tárgyalni vele.
Tárgyalnak egymással
Ugyan Botka László társaságát a DK elnöke sem keresi, a párt elnökével, Molnár Gyulával saját bevallása szerint is többször egyeztetett telefonon az összefogás lehetőségeiről.
„Például, mi, az elmúlt egy napban a kongresszus után, vagy én, vagy Molnár Csaba ügyvezető kollégám, valamennyi demokratikus ellenzéki párt vezetőivel beszéltünk telefonon. Bokrossal, Molnár Gyulával, Juhász Péterrel, Karácsony Gergellyel, azaz beszélgetünk egymással, ezek nem titkos tárgyalások” – fogalmazott.
Február elején beszélt arról Gyurcsány Ferenc, hogy a háttérben folytak titkos tárgyalások, amelyekből kihagyták a DK-t. Azonban azokon a tárgyalásokon és azóta sem sikerült egyetlen baloldali pártnak sem megállapodnia egymással a 2018-as közös indulásról.
A volt kormányfő új javaslata az, hogy közös lista ne legyen, viszont egyéni körzetekben közös jelölteket állítson a baloldal. Egyelőre ebben sincs egyetértés.
(hirado.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek