Többen születtek, de többen is haltak meg az év első öt hónapjában, mint az előző esztendő azonos időszakában, a 22 és fél ezres népességfogyás 22,7 százalékkal magasabb a 2014 elejinél – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az év első öt hónapjában 36 ezer 520 gyermek jött világra, ami 2,7 százalékkal múlta felül az előző év azonos időszakának értékét. A születések száma mind az öt hónapban több volt, mint 2014-ben. Különösen a januári emelkedés számottevő, amikor az egy évvel korábbihoz képest 5,3 százalékkal nőtt az újszülöttek száma.
Ugyanakkor 59 047 halálozás történt, ami 5112-vel, 9,5 százalékkal haladta meg a 2014. január–májusi értéket. A legnagyobb mértékű növekedést az év első két hónapjára mutatták ki – ez átlagosan 22 százalékkal haladta meg 2014 azonos időszakának számait. A többlet alakulásában az influenzajárvány és az előző év alacsony bázisértéke is közrejátszott – áll a KSH közleményében. A természetes fogyás ezzel a tavalyi 18 362-ről 22 527 főre nőtt, ezer lakosra kilenc élve születés és 14,5 halálozás jutott.
magyarhirlap.hu
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek