Az olasz kormányfő szavaival ellentétben a magyar kormány nem uniós pénzből épített kerítést a határra, a magyar emberek a saját pénzükből védik az Európai Unió határát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.
A tárcavezető arra reagált, hogy Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott: “nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek”. Az olasz kormányfő továbbá kijelentette: “ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek és csak akkor szolidárisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen állunk megvétózni az unió költségvetését”. Az igazi Európa nem “egoizmusból és falakból” áll – tette hozzá.
Szijjártó Péter minderre reagálva közölte: “az olasz miniszterelnök jól láthatóan fél”, hiszen egyértelmű, hogy az embereknek szerte a világban elegük van a bevándorláspárti politikából. Matteo Renzi “a félelmét próbálja meg agresszív nyilatkozatokkal palástolni, úgy akar erősnek látszani, hogy Orbán Viktort támadja” – vélekedett.
A külügyminiszter megjegyezte: higgadtan és nagy türelemmel figyelik az olasz miniszterelnök “tényekkel is hadilábon álló nyilatkozatait”.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar kormány nem uniós, “pláne nem olasz pénzből épített kerítést” a határra, a kerítést a költségvetésből finanszíroztuk, vagyis – “ha így érthetőbb Matteo Renzi számára” – a magyar emberek a saját pénzükből védik az Európai Unió határát.
hirado.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek