Szent István kultuszának nyomában

Az eddigi legnagyobb szabású szent jobb-körmenetet 1938. augusztus 20-án tartották, nyolcszázezer ember vett részt rajta.

A magyar hagyomány a Turul nemzetség tagjait szentként tisztelte, sokukhoz fordult a nemzet válságos időben égi közbenjárásért, példájukból merített lelki erőt küldetéséhez, de csak keveseket övezett fel kultikus tisztelettel. Ilyen volt Attila király és Szent István. Kultuszuk ma is velünk él, hogy mikor melyiket hangsúlyozzuk inkább, az ország geopolitikai helyzetétől, a nagypolitika által diktált körülményektől is függ.

Szent István kultuszát halála után 45 évvel Szent László király (1077–1095) indította el, mégpedig úgy, hogy szentté avatásához nem kért a pápától engedélyt, Róma sokáig nem is akarta hitelesnek elfogadni a magyar főpapok által lefolytatott kanonizációt. Lászlót ez a legkevésbé sem izgatta, számára az volt fontos, hogy a trónviszályoktól, kun betörésektől s a Vata-féle lázadástól szétzilált országot ismét összefogja, egy hitben, a Jézus-vallásban egyesítse, a Vatikán túlzott befolyásától pedig megőrizze azt a nemzeti katolikus (egyetemes) keresztény egyházat, amelyet éppen István épített ki.

Fehérvár, a királyi székhely és koronázóközpont 1083 nyarán új zarándokhellyé vált Európában. Néhány hónap leforgása alatt öt új szentet avattak fel: András és Benedek zobori remetéket, a vértanú Gellért püspököt, István királyt, valamint fiát, Imre herceget. Az ünnepségek egyszerre szolgáltak vallásos és politikai presztízst erősítő célokat, ezentúl mind az ország, mind a dinasztia saját szenteket mondhatott magáénak. István király 1083. augusztus 20-án történt szentté avatásának csodákkal teli leírását legendákból ismerjük. Életéről több is szól, szentté avatására készült el hosszabb szövegű, úgynevezett nagyobb legendája, majd ezt követte egy rövidebb változat. Ezek, valamint más források felhasználásával készítette el Könyves Kálmán király megbízásából a 12. század elején, 1116 előtt Hartvik püspök István harmadik legendáját. Hartvik leírta a koronaszerzés csodálatos történetét, amely szerint a pápának isteni sugallatra kellett a Szent Koronát Istvánnak adnia, illetve a koronával együtt elnyert „apostoli” felhatalmazásról is említést tett. (A Szent Korona kutatás legújabb eredményeinek ismeretében, főként Karácsonyi János tudós püspök, oklevélkutató 1912-ben már közzétett felismeréseire alapozva, több szakértőnek az a véleménye, hogy a koronaküldés a Hartvik-legendában utólagos betoldás, valamint az a pápai bulla, amelyet 1000. március 27-re keltezve II. Szilveszter írt Istvánnak, hamisítvány. Utóbbit egy délszláv ferences, Levakovics Rafael hamisította 1644-ben.) 

Visszakanyarodva az 1080-as évekhez, Istvánt a legendák mélyen vallásos, bölcs és könyörületes uralkodóként említik. Az 1020-as években fiának, Imre hercegnek címezte Intelmeit, amelyben a bölcs kormányzás alapelveit foglalta össze. „Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját… Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és rokonságodhoz vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz.”

Feljegyezték, hogy sokat imádkozott, s rendszeresen osztott alamizsnát. Hartvik legendájában azt olvassuk: voltak szemtanúk, akik látták imádkozás közben a szent királyt, amint levegőbe emelkedik sátrával együtt. Gyakran érték látomások, s híres volt csodás gyógyító erejéről. Nem volt ritka, hogy kézrátétellel hozta rendbe a betegek egészségét. A róla elnevezett számos forrás és kút szerte a Kárpát-medencében is gyógyító erővel rendelkezett. Halála előtt Nagyboldogasszonynak ajánlotta fel az országot.

1038. augusztus 15-én hunyt el, az általa alapított fehérvári bazilikában temették el Imre fia mellé. Már szentté avatása előtt is történtek csodás események a sírjánál. Fehér márványszarkofágjánál éveken át gyógyultak a betegek. Hartvik leírta, éjjelente angyali énekeket lehetett hallani a sír közelében, s a templomot kellemes, édeskés illat lengte be.

A legenda szerint, amikor a szentté avatási eljárás során 1083-ban felnyitották István sírját, a test nem mutatta a bomlás tüneteit, különleges tisztasága révén kellemes illatot árasztott, és egy vöröslő, olajjal kevert balzsamos folyadékban találták, amelyet nem lehetett kimerni a szarkofágból… Újabb csodák történtek, amelyekről Hartvik – aki még találkozhatott szemtanúkkal – gondosan beszámolt: a béna fiúcs­ka ismét járt, a halott kisgyermek feltámadt. Amikor a csodálatos gyógyulásoknak hírük ment, az egész ország megmozdult, és zarándokoltak István koporsójához, sokan már útközben visszanyerték egészségüket. A király fehérvári sírjánál lezajlott szertartást követően éledt a Szent Jobb kultusza, amelyet akkor választottak el a testtől. (Különböző bibliai utalások alapján a jobb kéz bizonyos személy „szellemiségének testi megnyilvánulásaként”, az uralkodói és a bírói hatalom jeleként értelmezhető. A magyar „jobb” szó egyszerre jelent irányt és minősítést, és a középkorban a „jog” szinonimájaként használták. Az ereklye a király uralmát és igazságosságát szimbolizálta, és az általa létrehozott intézmények, az állam és az egyház szentségét tanúsította.)

Kialakult a Szent Jobb kultusza, ez is még Szent László idején. A katolikus egyház ereklyeként tiszteli Szent István mumifikálódott jobb kezét. Valószínű, hogy a testrészt az 1060-as években választották le, mikor Szent István maradványait áthelyezték a fehérvári bazilika aknasírjába. 1083 után Szent László tudomást szerzett létezéséről, és tiszteletére megalapította Bihar vármegyében a szentjobbi monostort, és abban helyezte el. Magyarország egyik legfontosabb ereklyéje, a Szent Jobb itt a bihari Szentjobbon maradt egészen a középkori magyar állam összeomlásáig. Tiszteletéről az 1222-es Aranybulla törvényben rendelkezett. István épen maradt keze a századok során számos „veszteséget” szenvedett el.

Nagy Lajos ( 1342–1382) előbb a kar felső részét adományozta el a lengyel–magyar perszonálunió megpecsételésére, majd Luxemburgi Zsigmond (1387–1437) adta át a kar alsó részének egy darabját vejének és örökösének, Habsburg Albertnek. Aztán az ereklyének a török háborúk zűrzavarában nyoma veszett, előbb szerzetesek menekítették Boszniába, ahonnan kereskedők révén került Raguzába. A raguzai domonkosok őrizték, 1618-ban díszes ereklyetartót is készítettek neki. Mária Terézia (1740–1780) az 1760-as évek végén szerzett tudomást a Szent Jobb hollétéről, és hosszas tárgyalások után megszerezte.
Uralkodása alatt bontakozott ki a Szent István-kultusz következő hulláma, hiszen saját ingatag hatalmát és a birodalom egységét akarta az első szent királlyal legitimáltatni. Visszahozta hát a Szent Jobbot Raguzából, és bevezette tiszteletére a körmenetet. Az ereklyét 1771 áprilisában már Bécsben lehetett megcsodálni, majd jú­nius 21-én megérkezett Budára, ahol az angolkisasszonyok gondjára bízták. Mária Terézia egyúttal elrendelte augusztus 20-nak, a király szentté avatási napjának megünneplését. A Szent Jobbnak, amely a budai királyi várkápolnába került, az volt a szerepe, hogy kifejezze a Habsburgok legitimitását magyar uralkodóként, és hogy elősegítse a „natio Hungarorum”, azaz a magyar nemesség integrációját a Habsburg Birodalomba. Mária Terézia 1764 májusában megalapította a Szent István–rendet is, amely a katonai Mária Terézia-rend mellett a Habsburg Birodalom legjelentősebb kitüntetése lett. Közben a császári udvarban azon is munkálkodtak, hogy meghamisítsák azt a hiteles Szent István-képet, amelyet a nemzeti öntudat addig töretlenül őrzött. Kezdték megrajzolni a véreskezű, kegyetlen uralkodót, aki kíméletlenül, idegen segéderők élén veri le ellenfeleit, Koppányt, Ajtonyt és Gyulát. Tűzzel-vassal térít, rabszolgává zülleszti saját népének nagy részét, irtja az ősvallás, a táltoshit őrzőit, elégeti féltett rovásírásos emlékeinket. 

II. József rendeletekkel törli el a magyar oktatás intézményrendszerét, felszámolja a pálos rendet, amely a legtöbb iskolát tartotta fenn. Az elméletnek át kellett kerülnie a gyakorlatba, be kellett vinni azt a köztudatba. A pálosok helyére császárhű elemek kerültek, akik már ezt a meghamisított magyar történelmet oktatták a következő nemzedéknek. (A szabadkőműves II. József idején történt a Szent Korona „átprogramozása” is, amikor több zománcképet, például Szűz Máriáét eltávolították a koronáról.)

„A Szent István-i állameszme Közép-Európában mindenkor a béke és igazság, a Szent Korona alatt élő népek testvéri egyetértésének és boldogulásának záloga volt. A történelmi viharok időszakonként elhomályosították Szent István állameszméjének fényét, de az eszmében lakozó életerő és lendület mindig újból és újból napvilágra tört. Szent István áldott jobbja ma is irányt mutat a nemzet ezeréves útján. S ha mi, kegyeletes utódok hódolni akarunk a magyarság szent és bölcs vezérlő szelleme előtt, azt őseinkhez és magunkhoz méltóan csak egy szent fogadalom alakjában tehetjük, midőn megfogadjuk, hogy minden képességünkkel és egyesített erőnkkel azon leszünk, hogy visszaszerezzük Szent István országának hajdani fényét.” E szavakat 1938-ban Horthy Miklós kormányzó mondta, mikor Trianon után a magyar államot ismét a széthullás fenyegette. Mind a protestánsok, mind a katolikusok bekapcsolódtak az István-kultusz építésébe és kiterjesztésébe. „Szent István országa” Magyarország Trianon előtti állapotát, Nagy-Magyarországot szimbolizálta. S mivel Trianon elutasításában minden meghatározó politikai áramlat egyetértett, az István királyra való utalás a Magyarország „történelmi” határai melletti kitartást jelképezte. A Szent István-kultusz csúcspontját az 1938-as István-év, a király halálának 900. évfordulója jelentette.

A történelmi egyházak részvételével egész évben zajlottak a megemlékezési ünnepségek. Az 1920 óta legnagyobb nemzeti ünnepként számon tartott István-nap előtt két nappal törvényt bocsátottak ki „az István királyról való tiszteletteljes megemlékezés megörökítéséről”. Nyolcszázezer ember jelenlétében került sor 1938. augusztus 20-án az addigi legnagyobb szabású Szent Jobb-körmenetre. Nemcsak Budapesten, hanem minden nagyobb városban felmutatták az ereklyét, amely arany különvonaton utazta be az országot, és a nemzet egységét szimbolizálta. 1938-ban Budapest volt a helyszíne az Eucha­risztikus Világkongresszusnak is, amely nemzetközi keretek közé emelte az István-kultuszt. Lelkierőt merített a szent királytól a magyarság, hatalmasat alkotva a két világháború között, és csodával határos módon képes volt felállni az irgalmatlan országcsonkítás után. Imahadjárat indult Szent István nevében Magyarország megmaradásáért, ő pedig bizonyította ezer év távlatából is szentségének erejét. 

(magyarhirlap.hu)