Székesfehérvár: nemzetünk történelmi fővárosa

Évszázadokon át volt a magyar királyok koronázási és temetkezési helye. A 19. században itt mutatták be az új drámairodalom első jelentős alkotásait. Találunk a településen romantikus várkastélyt, 18. és 19. századi babákat és játékokat, illetve egy barokk patikát is. Hogy melyik városról van szó? Természetesen Székesfehérvárról, amely pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre.

„Székesfehérvár büszke arra, hogy nemzetünk történelmi fővárosa” – hangsúlyozta korábban dr. Cser-Palkovics András polgármester. A várost valóban átszővi a kultúra és a történelem. Székesfehérvár szívében találhatjuk például azt a romkertet, amely a középkori Magyarország legfontosabb templomának maradványait őrzi. A templom alapítója Szt. István király volt, akit itt temettek el, és akinek halála után (1038) egészen 1543-ig, a város török kézre kerüléséig minden magyar királyt itt koronáztak meg. Itt őrizték a koronát és a felségjelvényeket a királyi kincstárral és az ország levéltárával együtt, és az alapítón és fián, Szt. Imre hercegen kívül még tizennégy magyar király, számos királyi családtag, valamint külön királyi kegyből több előkelőség nyugodott falai között – olvashatjuk a Szent István Király Múzeum oldalán. Sajnos az útókornak nem maradt fenn az épület, mivel a törökök lőporraktárnak használták, és a város 1601. évi ostrománál felrobbant. Köveit azonban felhasználták az 1800–1801-ben épített püspöki palota alapjaihoz. Az ásatások feltárták a bazilika nagyobb részét, így azt mi is megtekinthetjük a szabadtéri romkertben.

A történelme mellett azonban a színházi életére is büszke lehet a város. Különösen úgy, hogy a 19. század első felében a közönség közadakozásból teremtett otthont a magyar színészet legjobb művelőinek. Már ekkor volt saját társulata a településnek, az 1818–1837 között működő Székesfehérvári Nemzeti Játék Színi Társulat otthona a Kossuth utcai Győry-ház volt. A Vörösmarty Színház oldalán arról is olvashatunk, hogy a vármegye sokrétűen pártolta a színjátszást: átvállalta az igazgatás anyagi terheit, ingyenesen a társulat rendelkezésére bocsátotta a Pelikán fogadó nagytermét, melyet nagyrészt adományokból és felajánlásokból alakítottak át színházzá. Így nem is meglepő, hogy a színház jelentősége kezdettől fogva túlnőtt a kis vidéki város méretein. Kiemelkedő szerepét mutatja, hogy a budai színészet válsága idején helyet adott a magyar Tháliának, és foglalkoztatta Kántornét, Dérynét, Szentpétery Zsigmondot, Lendvainét, sőt: útnak indította Laborfalvy Rózát is. Emellett a Győry-ház színpadán mutatták be az új magyar drámairodalom első jelentős alkotásait. Kisfaludy Károly öt darabot is írt a fehérvári társulat számára, és műveit hatalmas sikerrel játszották. A nagy angol drámaíró, William Shakespeare drámái közül pedig itt hangzott el először magyarul a Lear király. Sőt: Hamlet örök kérdése is, a „lenni vagy nem lenni”. De itt találkozott a magyar közönség először a Macbeth-tel és a Makrancos hölggyel is – tudhatjuk meg a színház oldalán, ahol azt is elárulják: az 1842–43-as évadban itt láthatta a közönség Petőfi Sándort is szerepelni.

Még oldalakat lehetne írni, ha a fehérvári színjátszás egész történetét szeretnénk bemutatni, azt azonban még mindenképpen ki kell emelni: a Vörösmarty Színház ma is különleges szerepet játszik a város életében. Sőt: történelmi hagyatékának ápolásában, múltjának felidézésében is. Erre jó példa, hogy idén már ötödik alkalommal rendeztek Koronázási Szertartásjátékot Székesfehérváron, és Szent István, Szent László, Könyves Kálmán és II. (Vak) Béla után idén az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét mutatták be Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója rendezésében. A liturgikus királylegenda a Nemzeti Emlékhelyen, a magyar uralkodók egykori koronázási és temetkezési helyén varázsolta el a közönséget.

De ki is volt III. Béla? Még hercegként, egy politikai kiegyezés útján került a bizánci császárságba, ahol Manuel császár – egyébként Szent László királyunk unokája – trónörököseként nevelkedett, egészen addig, amíg a császárnak fiú utódja nem született, és ezzel Béla trónörökösi helyzete tarthatatlanná nem vált. Hazatért, de a magyar urak egy része, köztük az anyja, Eufrozina, valamint Bánfi Lukács esztergomi érsek is kétkedve fogadták: a bizánci császár bábkirályát látták benne. A fiatal uralkodó azonban hamar rácáfolt a vélekedésre. Ügyes kézzel irányította a testvérviszálytól dúlt országot, mely két évtized alatt a legelismertebb és legerősebb európai országok közé emelkedet. Ő avattatta szentté László királyt, és az írásbeli dokumentálás elterjesztéséhez is hozzájárult: az ő udvarában tevékenykedett Anonymus, a krónikás.

„Az élő színház részben azokra a hagyományokra támaszkodik – különösen vidéken – melyeket ott talál” – nyilatkozta nekünk Matuz János, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsa. – Székesfehérváron nemcsak egy vidéki hagyományt, hanem a magyar történelem legnagyobb hagyományainak egyikét találhatjuk meg, hiszen a 16. század közepéig az ott álló Nagyboldogasszony-bazilikában koronázták és temették az Árpád-házi királyok jelentős részét. Erre építettük a Koronázási Szertartásjátékot, melyben minden évben felelevenítjük az egyik ott koronázott vagy temetett királyunk életét és az Árpád-háziak korát. Tudni kell, hogy a Nagyboldogasszony-bazilikában temették el Szent Istvánt is, és a saját korában Európa 15. legnagyobb székesegyháza volt. Ezt a történelmi hagyatékot kellett a színház modern eszközeivel úgy bemutatni, hogy őrizze a történelmi hűséget, mégis élvezhető legyen a mai kor nézői számára. Különös kihívás volt, hogy a Koronázási Szertartásjátékhoz nem állt rendelkezésre magyar nyelvű anyag. Elkezdtünk nyomozni, és történész szakértőink segítségével találtunk is a középkori kódexekben olyan forrást, amelyben leírják latin nyelven a koronázási szertartásrendet. Nekünk ezt kellett magyarra fordíttatni” – mesélte Matuz János, aki az előadás dramaturgja.

„A III. Béla – Az aranykor trónusán című darabba nagyon sok újítást tettünk az elmúlt évekhez képest. Mindig törekedtünk a mai kor elvárásainak megfelelő vizualitás megteremtésére, pl. élő kórusokkal, élő zenekarral dolgoztunk. III. Béla azonban a mi olvasatunkban különleges jelentőségű uralkodó volt, aki a magyar történelem kivételes pillanatában: az Árpád-ház 300 éves történetének delelőpontján ült a trónon. Alakja magába olvasztja Keletet és Nyugatot. Olyan király volt, aki kiváló politikai érzékkel, nagy csaták nélkül Európa harmadik legerősebb birodalmát hozta létre. Ezért idén a Kelet és Nyugat összefogását jelképező koronázási díszletet hoztunk létre, és beemeltük a cirkuszművészetet is a produkcióba. Az is nagyon fontos nekünk, hogy Szirtes Edina Mókus írt világzenei műveket a darabhoz” – emelte ki Matuz János, aki azt is elárulta: jövőre II. András életét fogják bemutatni.

zékesfehérvár életében azonban számos más programmal is részt vesz a színház. A Koronázási Szertartásjátékok mellett állandó programunk az Újszövetség-maratón, melyet minden évben advent első szombatjára és vasárnapra virradóra szervez a színházunk Szikora János rendezésével. „Az ünnepélyesen kivilágított színpad szakrálissá válik, és a vállalkozó szellemű polgárok – 150-200 fő – a teljes Újszövetséget olvassák fel körülbelül 20 órán keresztül katolikus és református Bibliából felváltva. Eközben a színház előcsarnokában a városi iskolások adnak elő egy-egy műsort” – mondta el Matuz János, aki megemlítette a színház Atlantisz-programját is, amely a színházlátogatás ösztönzését célozza és színházon belüli, valamint színházon kívüli aktivitásokat kínál az alap- és középfokú oktatási intézmények diákjainak.

Ha pedig ellátogatnánk az új, 2017/2018-as évadban a színházba, akkor is számtalan előadás közül választhatunk. „Az országban harmadikként sikerült bemutatnunk A Pál utcai fiúkat, október 7-től pedig Georg Büchner Leonce és Léna című művét láthatják az érdeklődők. Emellett színpadra állítjuk Bertolt Brechttől a Jóembert keresünk című darabját, míg a stúdiószínpadon Horváth Csaba rendezésében láthatjuk majd az Oidipusz-trilógiát. Szikora János állítja színpadra a világhírű japán író, Murakami Haruki: Kaffka a tengerparton című regényének adaptációját, melynek ekkor lesz a magyarországi bemutatója. A stúdiószínpadon pedig Hargitai Iván fogja rendezni az új Tasnádi István-darabot. Az író a Kartonpapa című groteszk komédiáját kifejezetten a Vörösmarty Színház felkérésére készíti. Háy János pedig szintén a Vörösmarty Színház felkérésére ír egy betyároperát, melynek Szirtes Edina Mókus a zeneszerzője, ez lesz a Vidróczki” – részletezte a premierekben gazdag évadot a színház művészeti intendánsa.

„Székesfehérvár egy különleges, valóban pezsgő kulturális élettel rendelkező, hangulatos terekkel bíró város, amely jól ápolja történelmi hagyatékát és nagy lendülettel építi a jövőt” – zárta gondolatait Matuz János. Szavait alátámasztja a város kulturális élete, a számtalan friss és állandó kiállítás, valamint rendezvény. Nem is olyan rég, szeptember 17-én nyílt meg például a székesfehérvári koronázó bazilikát bemutató kiállítás a nemzeti emlékhelyen. A tárlat a koronázó bazilika történetét mutatja be a templom építésétől kezdve egészen napjaink feltárásaiig. A Koronázó Bazilika című kiállítás jóvoltából megismerhetővé válik a koronázó- és a temetkezési templomnak a középkori magyar történelemben betöltött szerepe, a Romkert kialakításának története. A tárlaton a történeti adatok mellett oklevél- és krónikarészletek kaptak helyet, melyek ásatási fényképekkel, tárgyfotókkal, középkori és kora újkori képi ábrázolásokkal egészültek ki. Az interaktív kiállítás elsősorban gazdag látványelemekkel, világító képekkel, forgatható táblákkal, kijelzőkkel igyekszik különleges élményt teremteni.

A megnyitón Vargha Tamás országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy a következő, az Árpád-ház és az Árpádok életművét bemutató tárlat, amely eredetileg a Nemzeti Múzeumban valósult volna meg, a kormány nyári döntése értelmében Székesfehérváron valósul majd meg. Hamarosan a kiállítás koncepcióját is a kormány elé viszik. A grandiózus kiállítás létrehozásához a Szent István Király Múzeum Fő utcai épületén komoly felújításokra, átépítésekre lesz szükség, valamint a rendkívül sok műtárgy biztonságát szavatoló fejlesztéseket is el kell végezni. A tervek szerint nagy számú kiállítási tárgyat külföldi múzeumoktól fognak kölcsön kérni a Kárpát-medencén belül és azon kívül is – fűzte hozzá.

A tárlatok azonban nemcsak a középkorba repítenek bennünket vissza. Székesfehérvár ad otthon a Hetedhét Játékmúzeumnak is, amelyben számtalan régi baba, bababútor és játék emlékeztet a 100 és 200 évvel korábbi polgári otthonok gyerekszobájára. Miről árulkodnak az akkori babák és berendezések? A kiállításon újra gyermeknek érezhetjük magunkat. Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet Magyarországon és Európában is egyedülálló játékgyűjteménye a 18–19. századi polgári játékkultúra rendkívül míves tárgyi világát mutatja be.

A Moskovszky-gyűjtemény története egy osztrák származású kislányról, Auer Erzsébetről szól, akinek családja 1880-ban települt át Magyarországra. A kislánynak boldog gyermekkora volt, mert édesapja gyönyörű játékokkal halmozta el. Ez az idill azonban nem tartott sokáig, mert az apa korán meghalt. A család új házba költözött, s az akkor 13 éves Auer Erzsébetnek – amellett, hogy elveszítette édesapját – meg kellett válnia kedves gyermekkori játékaitól is. A Moskovszky-gyűjtemény sorsa ezzel a szomorú történettel kezdődik... – olvashatjuk a Hetedhét Játékmúzeum oldalán.

A múzeum oldalán arról is írnak, hogyan vált szenvedélyévé a játékgyűjtés az időközben felnőtté vált kislánynak – és később lányának, Moskovszky Évának is. Mint olvasható: a régi játékokban megbecsülte készítőiket, de érezte bennük egykori kis tulajdonosaik szeretetét is. Moskovszky Éva a Pázmány Péter Tudományegyetemen a latin és a történelem mellett régészeti és művészettörténeti tanulmányokat is folytatott, majd később ókori történelemből doktorált. Tudományos szinten, több síkon is foglalkozott játéktörténettel. Kapcsolatba került német, osztrák, dán, amerikai játékgyűjtőkkel, játéktörténészekkel, „babaológusokkal”, publikált külföldi szaklapokban, s a hazai játékkutatás kiemelkedő egyéniségévé vált. A gyűjtemény minden darabjának története van. Sokról tudható, hogy ki készítette, ki volt az eredeti tulajdonosa, hogyan alakult a sorsa, amíg a gyűjteménybe került. A többiek attól értékesek, hogy ehhez az együtteshez tartoznak. A több ezer apró játékeszköz egy része eredetileg is játéknak készült, a műtárgyak más része azonban mesteremberek remekeiként vagy mintadarabjaiként később vált játékká. A tárgyegyüttesek szinte kivétel nélkül olyan babaszobák, amelyeket eredetileg maguk a gyűjtők rendeztek be. Tevékenységüknek köszönhetően, a kiállítás megtekintése során könnyedén beleélhetjük magunkat régi korok világába, és azonosulhatunk elődeink örökségével.

A belvárost elhagyva mindenképpen érdemes felkeresnünk a Bory várat is, ha kedveljük a romantikát, a virágokat és a meséket. A különleges épületet Bory Jenő (1879–1959) szobrászművész és építészmérnök, a Képzőművészeti Főiskola és a Műszaki Egyetem szobrász tanára építette, saját tervei és fantáziája alapján, gyakran két keze munkájával 40 nyáron keresztül. Emléket emelt művészi álmainak, a munkának és a hitvesi szeretetnek – olvasható a vár oldalán. Az oszlopok, kupolák, korlátok, kerti díszkutak, medencék, szobrok és domborművek tarkította várat benépesítették a kortárs művészek, valamint festőművész felesége, Komócsin Ilona saját műalkotásai.

Az épület mellett lenyűgözőek a vár kertjei is. Különösen izgalmas ezek közül a rózsakert és a művészgaléria. Mint írják, a kertben hátul, a második terasz támfala alatt Bory mester egyfajta panteonként – a középpontban Munkácsy Mihály egész alakos szobrával (ez azonos az 1921-es emlékműpályázatra készült tervével) – jórészt kortársainak, művész barátainak, köztük festőknek: Benczúr Gyulának, Karlovszky Bertalannak, Nádler Róbertnek és másoknak; Hüttl Gyula és Wälder Gyula építészeknek; a színészkirálynőnek, Blaha Lujzának az arcmásait sorakoztatta föl. „A panteon előtt, az aranyos mozaikdíszű pádimentumon rövid, kijelentő mondatot olvashatunk: A kövek beszélnek. Rövid, de súlyos mondat: benne van a várépítő egész ars poeticája. Ezen túl a mondat tartalma rávilágít Bory mesternek múltat tisztelő, a tartós, megállapodott értékekhez ragaszkodó egész életszemléletére, hosszú pályáját döntően meghatározó művészi magatartására” – írják a múzeum oldalán.

„A kövek beszélnek” – ez a mondat nemcsak a Bory várat fémjelzi, de egész Székesfehérvárt is, ahol a történelmi múlt találkozik a jelennel és a jövő ígéretével.

(kultura.hu)