Noileg
2025. január 10., péntek Melánia napja
árfolyam:
1 euro = 4.9736 RON
1 dollár = 0.0468 RON
100 forint = 1.2019 RON

Putyin-látogatás: nagy felfordulás lesz Budapesten

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Lezárásokra és forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten az orosz elnök látogatása miatt. Több kerületben már mától tilos parkolni, kedden pedig időszakosan több útszakaszt is lezárnak a delegáció érkezése miatt. A rendőrség arra kéri az autósokat, ha tehetik, inkább válasszák a tömegközlekedést.


Átvizsgálták a tűzszerészek a csatornát az egyik autópálya budapesti bevezető szakaszán. Ha mindent rendben találtak akkor a Fővárosi Csatornázási művek szakemberei lehegesztik a csatornafedelet. Az ellenőrzés már több napja tart, a szakembereknek több mint ezer csatornát kell átvizsgálniuk.

Az orosz elnök biztonságáról a Terrorelhárítási Központ gondoskodik. „A TEK ezen a napon többrétű feladatokat lát el. Egyrészt szervezi, illetve irányítja a védelmi feladatok végrehajtásában részt vevő szervezetek munkáját, másrészről pedig a személyvédelmi munkatársainkon keresztül közvetlenül is részt veszünk a delegáció biztosításában. A Terrorelhárítási Központ február 17-én, kedden, hajnali 3 órától fokozatosan lépteti életbe azokat a személyi- és létesítménybiztosítási intézkedéseket, amelyek a szakmai protokoll szerint ilyen delegáció látogatásakor szükségesek” – közölte Zsuppán Attila, a TEK szóvivője.

Forgalomkorlátozásokra kedd este 20 óráig kell számítani, ezek összesen tizennégy kerületet érintenek. A Terrorelhárítási Központ tájékoztatása szerint már kedden hajnalban lezárják az Országház környékén levő utcákat és a rakpart egy szakaszát is. Kora délután a Hősök terén, illetve a Fiumei úti sírkert környékén, 4 órától pedig a Sándor-palota környékén kell forgalomkorlátozásra számítani. Az ideiglenes lezárások érinti fogják az M3-as és M5-ös autópálya bevezető szakaszát, az M0-ás autóutat és több hidat is.

 

Putyin-látogatás: nagy felfordulás lesz Budapesten

 


A belváros több pontján azonban már vasárnap hajnal óta tilos a megállás. „A lezárással érintett útszakaszokról a rendőrség elviteti az autókat és az elvitt autókról az üzembentartók, illetve a tulajdonosok a 0680 200 266-os telefonszámon érdeklődhetnek. A rendőrség azt javasolja egyébként, hogy lehetőség szerint válasszák a tömegközlekedést ezen a napon, illetve aki autóba ül, mindenképpen vegye figyelembe ezeket a forgalomkorlátozásokat” – mondta Vattayné Székely Noémi, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A parkolási tilalom kedd este 21 óráig van érvényben.

mno.hu

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)

Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)

hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek