Többször változott a baloldal véleménye a budapesti olimpiáról az elmúlt tizenöt évben. A 2002-es kampányban még támogatták, a választási győzelmük után viszont lemondtak a pályázatról. A fővárosi balliberális elit számos tagja azonban még 2010 után is pártolta az ötkarikás játékok megrendezését – egészen 2015 végéig. Azóta egyik párt sem tűri az „elhajlást”.
Fél évszázad után először a Fidesz állt elő 2001-ben azzal az ötlettel, hogy Budapest adhatna otthon a 2012-es nyári olimpiai játékoknak. A gondolat párthovatartozástól függetlenül népszerű volt: a 2002-es választások előtt Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester, Kovács László akkori MSZP-elnök és a kormányfőjelölt Medgyessy Péter is üdvözölte és támogatásáról biztosította a kezdeményezést. Utóbbi ráadásul alá is írta az olimpiai pályázatot támogató ívet, majd miniszterelnök lett, és kormánya hamarosan elvetette a tervet.
A következő országgyűlési választás előtt, 2005-ben bontott zászlót a Budapesti Olimpiai Mozgalom (BOM). A korabeli híresztelések szerint az akció mögött az MSZP állt, és az volt a célja, hogy kifogja az olimpiai szelet a Fidesz vitorlájából. A mozgalom a választások után tovább működött, és 2008-ban előállt egy, a 2020-as olimpia rendezésére vonatkozó tervezettel, amit az MSZP–SZDSZ-es többségű Fővárosi Közgyűlés a frakciók egyhangú szavazatával fogadott el. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) városfejlesztési főpolgármester-helyettes akkor úgy vélte, Budapest városfejlesztési irányai teljesen összecsengenek az olimpiarendezés előkészítésével.
2015 májusában, a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért elnevezésű program budapesti nyitórendezvényén Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, valamint Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője egyértelműen a pályázat mellé állt. Ezért a párt akkori elnökhelyettese, Gőgös Zoltán, illetve Lukács Zoltán alelnök megfeddte Kunhalmit.
Ez az eset már jelezte, hogy változóban van az MSZP hozzáállása. Ugyancsak 2015-ben Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP választmányi elnöke is kiállt a rendezés mellett. A Fővárosi Közgyűlés 2015. júniusi ülésén úgy döntött, támogatja, hogy Budapest pályázzon a 2024-es olimpiára. Az előterjesztést csak az LMP-s Csárdi Antal ellenezte, a DK-s Gy. Németh Erzsébet pedig tartózkodott. Karácsony Gergely, a PM zuglói polgármestere 2015 nyarán szintén az „igen felé hajlott”, és pozitívan nyilatkozott az olimpia rendezéséről Tóbiás József, az MSZP elnöke is, aki a napokban már azt mondta, az ország nincs felkészülve rá.
Végül is az MSZP-frakció 2015 júliusában váratlanul úgy döntött, többé nem támogatják a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó pályázati szándéknyilatkozatot.
(magyaridok.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek