Kiszelly Zoltán politológus szerint Orbán Viktor egyértelműen azt üzente keddi, múzeumkerti ünnepi beszédével Brüsszelnek, hogy rossz irányba megy.
Az elemző az M1 aktuális csatorna esti műsorában arról beszélt, az ugyan nem kérdés, hogy Magyarország is az unió tagja, és ebből a helyzetből az ország és a szervezet is profitál. Azonban az utóbbi időben az unió kezd olyan irányba menni, ami már nem előnyös - tette hozzá.
"Tehát az uniónak meg kell változnia, erről szólt a beszéd; nem kilépni akar a miniszterelnök, nem kivezetni az országot ebből az egyébként jó szövetségből, hanem meg szeretné változtatni" - hangsúlyozta.
A politológus szólt arról is, hogy a beszéd emlékeztetett a kormányfő február végén mondott évértékelőjére: azt is két részre lehet bontani, mint a mostani ünnepi szónoklatot, hiszen volt egy történelmi, visszatekintő, és egy aktuális, a mostani problémákkal foglalkozó rész.
hirado.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek