Jövőre készül el az ágazatban dolgozókkal egyetértésben a szociális ágazat életpályarendszere - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén. A miniszterelnököt öten kérdezték az azonnali kérdések órájában.
A jobbikos Sneider Tamás az azonnali kérdések órájában kifogásolta a szociális ágazatban dolgozók alacsony bérét. Orbán Viktor válaszában leszögezte: 2010-ben azzal a céllal kezdték meg a kormányzást, hogy a közjó érdekében dolgozók élethelyzetén javítsanak. Elsőként a pedagógus életpálya-modell bevezetése történt meg, jövőre az egyenruhások követik őket és megkezdődtek az egyeztetések a szociális ágazatban is - sorolta a kormányfő. Jelezte, hogy az ágazati bérpótlék a jövő évi költségvetési javaslatban is szerepel, bár nem ez lesz a végleges megoldás.
Az MSZP-s Gőgös Zoltán arról beszélt hogy szerinte luxusáfát róhatnak ki az élelmiszerekre. A kormányfő válaszában leszögezte a párbeszéd előfeltétele az őszinteség, de kérdésnek már a címe sem igaz, mert az áfakulcs nem változik, ezért szerinte a képviselő valótlant állított. Hozzátette, senki nem akarja felemelni az élelmiszerek áfakulcsát.
A miniszterelnök az ülésen gratulált Ózd újonnan megválasztott jobbikos polgármesterének, majd az összes parlamenti párt nevében visszautasította a jobbikos Mirkóczki Ádám szavait, miszerint bárki is a zsarolásra építette volna a kampányát. Azt is megjegyezte: azt a megközelítést nem tudja támogatni, hogy kiküszöböljék a választások utáni jogorvoslatot.
A miniszterelnök a szocialista Harangozó Tamás illiberális államot érintő felvetéseire reagálva azt is leszögezte: soha senki nem vádolta azzal, hogy átlépte volna a miniszterelnöki hatalomgyakorlás jogszabályokban rögzített határait és ez nem is áll szándékában.
Az LMP-s Schiffer András emlékeztetett, hogy egy, az önkormányzati választás előtt hozott jogszabály értelmében jelentősen csökkent a kistelepülési polgármesterek bére, de a zöldek gyanították, hogy ez az illetmény az önkormányzati választásokat követően megemelkedik.
Orbán Viktor kiemelte: szeretné eloszlatni a vádat, mintha a kormányoldal annak tudatában csökkentette volna le a fizetéseket, hogy azt az önkormányzati választás után visszaemeli, miközben erről csak a kormánypártiak tudtak volna. HBiztosította a képviselőt: a kormány nem támogatja azt az indítványt, amely megváltoztatná a 2012-ben elfogadott rendszert, beleértve a bérezést is.
A kormányfő visszautasította azt a megoldási javaslatot is, hogy ahol nincs elég munkahely, ott az önkormányzathoz vegyék fel az embereket.
magyarhirlap.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek