Csütörtök hajnalra született meg a közös európai akarat a migrációs válság megoldásának első lépéseivel kapcsolatban. Orbán Viktor miniszterelnök komoly részsikereket érhetett el a zárt ajtók mögötti tárgyalásokon, de legfontosabbnak ítélt pontja, az EU közös határainak védelme egyelőre süket fülekre talált, a migránsok így továbbra is ellenőrizetlenül ömölnek a kontinens felé.
Az Európai Unió állam- és kormányfői számára a szerdai volt talán az idei leghosszabb munkanap. A nap folyamán először is saját házuk táján kellett helyt állniuk. Térségünk országait, így Magyarországot különösen is folyamatosan testközelből érinti naponta több ezer migráns ügye; a szerb zöldhatár hermetikus lezárása után a horvát szakaszon özönlenek a bevándorlók, akiket javarészt előzetes regisztráció híján összeírási pontokra, illetve az osztrák határhoz kénytelen szállítani hazánk.
Európa későn látszik ébredezni: ma már százezrekben mérjük azon illegális bevándorlók számát, akik a háborús övezetek országaiból indulva a jobb élet reményében az öreg kontinensen próbálnak szerencsét, a létszámbeli utánpótlás végtelennek tűnik – és legalább ebben most már egyre nagyobb az egyetértés az Európai Unióban. A 28-ak állam- és kormányfőit ezért rendkívüli tanácsülésre hívták Brüsszelbe este 6 órára, ahol rövid sajtóüzenetek után az egyes országok vezetői az Európai Bizottság elnökével, a luxemburgi Jean-Claude Junckerrel cseréltek véleményt, majd munkavacsorára vonultak, végül hajnalig tartó, zárt tárgyalásba kezdtek.
Lássuk, a migránsválság megoldására melyik ország milyen véleménnyel érkezett:
Vacsora után tehát ezek az álláspontok csaptak össze a csütörtök hajnalban befejeződött találkozón. A végeredmény pedig?
Egymilliárd euróval növeli az EU a szíriai migránsoknak nyújtott támogatást az ENSZ Világélelmezési programján keresztül – ezt Tusk és Juncker közösen jelentette be, hozzátéve, a tárgyalásnak sokkal oldottabb volt a légköre, mint azt előzetesen várták.
Tusk az MTI tudósítása szerint hozzátette, hogy a migrációs áradat nagyobb része még csak most jöhet, „a nyitott ajtók politikájának” viszont vége, az EU-határok menti káosznak meg kell szűnnie. Hangsúlyozta: nem lenne tisztességes, ha a menekültek jelentette terheket kizárólag Olaszországra, Görögországra vagy más országokra hárítanák. November végéig létre akarják hozni az úgynevezett hot spotokat, ahol uniós tisztviselők segítenék a menekülteket fogadó országok hatóságait az érkezők azonosításában, menedékkérelmük elbírálásában. Elmondta még, EU-csúcs három hét múlva lesz legközelebb, addig is mindent meg kell tenni azért, hogy a schengeni övezet ne essen szét.
A Tusk után beszélő Juncker elmondta, hogy az egymilliárd eurót a Szíriával szomszédos országokban, nagyrészt Törökországban tartózkodó menekültek javára kívánják felhasználni, de további pénzbeli támogatásra van szükségük a nyugat-balkáni országoknak is a migránskérdés kezeléséhez.
Orbán Viktor szintén a nyilvánosság elé állt a tárgyalások befejezésekor, és egy váratlan bejelentéssel kezdte:
Az osztrák kancellár egyértelműen azt mondta, hogy ha csak kerítéssel tudjuk megállítani a migránsokat, akkor inkább engedjük őket, ezt kell majd megfontolnunk.
Saját hat pontjának sorsáról elmondta, hogy a magyar elképzelések közül ötben sikerült dűlőre jutni a rendkívüli csúcson. Tudatta: arról nem sikerült megállapodni, hogy ha Görögország nem képes megvédeni a határait, akkor azt az Európai Unió közösen tegye meg. „Kár, hogy ez a legfontosabb az összes javaslat közül. Ilyen értelemben tehát továbbra sincs védve Európa külső határa, és Görögországon keresztül továbbra is jönnek a nemzetközi egyezményeket megsértve illegális migránsok.” A miniszterelnök elmondta, úgy érezte, hogy nem volt meg az ehhez szükséges elszántság, bátorság, határozott fellépés.
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
ÚJ HITEL MINDENKINEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek