A Balatonnál 367 milliárd forint értékben valósulnak meg turisztikai fejlesztések egy kormánydöntés szerint - írja a Magyar Idők.
Idén nyárra 56 strand megújul a Balaton körül. A hosszú távú tervek között szerepel az is, hogy csak elektromos motorral felszerelt hajók közlekedhessenek a tavon – nyilatkozta a lapnak Fekete Tamás, a Balatoni Regionális TDM (turisztikai desztináció menedzsment) Szövetség alelnöke.
Elmondta, hogy a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft.-vel közösen önkormányzatok és turisztikai szakértők bevonásával megkezdődött a kiemelt üdülőkörzetben elérhető családbarát szolgáltatások feltérképezése, a tervek szerint a folyamatosan bővülő turistakalauz még az üdülési szezon előtt elkészül.
A turizmus a GDP közel 10 százalékát hozza, és mintegy 350 ezer embernek ad munkát, minden egyes beruházás számos új munkahelyet teremt. A térségfejlesztésben egyre hangsúlyosabb szerepet kap a desztinációalapú szemlélet, ami azt jelenti, hogy egyes kiemelt úti célokon élménypontokat alakítanak ki – fűzte hozzá a szakember.
(hirado.hu)
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek