A kiadó és annak tulajdonosa kedden tárgyal a főszerkesztővel a potenciális akvizíció részleteiről.
Megvenné a Népszabadságot a szerkesztőség – közölte a Mediaworks hétfő este az MTI-vel. Hangsúlyozták, hogy a társaság elkötelezett a nyílt és jóhiszemű tárgyalások mellett. Közleményük szerint a napilap főszerkesztője a nap folyamán tájékoztatta a Mediaworks-öt és annak tulajdonosát, a VCP-t a vételi szándékról. Ezen érdeklődést a kiadó és annak tulajdonosa pozitívan értékeli, ezért kedden tárgyalást kezd a főszerkesztővel a potenciális akvizíció részleteiről – írták.
Murányi András főszerkesztő a nap folyamán beszélt arról újságíróknak, hogy – tekintettel az orgánum nyomtatott és online változatának veszteséges működésére – egy eurót kínáltak ezek mindennemű jogaiért a tulajdonosnak. A Mediaworks szombat reggel tájékoztatott arról, hogy a kiadó szombattól felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.
A kiadó hétfőn, az esti órákban azt is közölte az MTI-vel, hogy egészségügyi okok miatt távozik a társaságtól Katona Viktor, a Mediaworks Zrt. pénzügyi és operatív igazgatója, akinek megbízott vezérigazgatói kinevezését a hétvégén jelentette be a társaság. Közlésük szerint a menedzser hétfőn kérte munkaviszonya megszüntetését, valamint lemondott igazgatósági tagságáról is.
hirado.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek