Vannak elterjedt narratívák a mai magyar közéletben: ilyen például, hogy Gera Zoli visszavonulásával valódi irányító nélkül marad majd a válogatott, hogy a politikusok lopnak, hogy a „Nyugat” hanyatlik, a „Kelet” meg jön fel. Mindegyik sarkos állításban van némi igazság, de ha feltétel nélkül magunkévá tesszük őket, bizonyosan eltévedünk a valóság dzsungelében.
Vannak elterjedt narratívák a mai magyar közéletben: ilyen például, hogy Gera Zoli visszavonulásával valódi irányító nélkül marad majd a válogatott, hogy a politikusok lopnak, hogy a „Nyugat” hanyatlik, a „Kelet” meg jön fel. Mindegyik sarkos állításban van némi igazság, de ha feltétel nélkül magunkévá tesszük őket, bizonyosan eltévedünk a valóság dzsungelében.
Most csak a harmadik állítással, illetve az abból fakadó következményekkel szeretnék foglalkozni egy szívünkhöz közelálló ügy miatt. Nem kell sokáig gondolkozni, hogy a nyugati szövetségi rendszer (amelyhez, ne felejtsük, mi is tartozunk) válságjelenségeit soroljuk Donald Trumptól az Európai Unió gyengeségéig. Ebből továbblépve Magyarországon kormányzati szintre emelt ideológia lett, hogy a „Kelet” (amibe elég furcsa módon Orosz- és Törökországtól Indián át Kínáig és Japánig mindenki beletartozik) gazdasági, politikai sikérszériában van.
Nekünk – jelenik meg a miniszterelnöki beszédekben és publicisztikákban az érvelés – ezért minél szorosabb kapcsolatot kell kialakítanunk ezzel a világgal, amelyre keleti származásunk, az EU-val és Amerikával kialakult konfliktusaink amúgy is predesztinálnak. Azt felételezzük, hogy e két tényező (gyökerek és a szövetségi rendszeren belüli nézeteltérések) miatt minket „a Kelet” szeret. Nincs is más dolgunk, mint felugrani a történelem „a haldokló Nyugattól” a „napsugaras Kelet” felé tartó vonatára – valahogy így foglalható össze az orosz propagandát harsogó blogokban is népszerűsített állítás.
Aztán szembejön a valóság.
Például az orosz állami televízió riportfilmje révén, amely megdöbbentően szovjet stílusú propagandát sugárzott 1956 kapcsán. A mandiner.hu által szemlézett műsor főbb állításai szerint:
A sztorit elsőként közlő Kettős Mérce blog szerint nem is akárki narrálta a „történelmi műsort”: maga Dmitrij Kiszeljov, az orosz állami média igazgatóhelyettese és az állami hírügynökség igazgatója tartotta eligazítást az események helyes értékeléséről. (Félreértések elkerülése végett: nyitóképünkön nem Kiszeljov elvtárs készül megregulázni a CIA-fasiszta magyar puccs huligánjait!)
Bónusztrekk: a posztkomunnista múltjától állítólag már megszabadult MSZP egészségpolitikusa, korábbi országgyűlési képviselője Havas Szófia a kádári Fehér könyv hazugságait ismételgetve megszólalt a riportban. Mondván: „a forradalmárok házról házra járva keresték a kommunistákat és a zsidókat”, illetve hogy „a forradalom nem törhetett volna ki a CIA által kiképzett, volt nácikból álló diverzánsosztagok nélkül, akik a fasiszta-ellenforradalmi puccsot voltak hivatottak előmozdítani”.
Ennyit arról, hogy mennyire becsülnek minket azok, akikkel minden áron barátkozni akarunk. Szemernyi önreflexió, a nagyhatalmi politika által elkövetett hibák és bűnök megnevezése nélkül, a legdurvább szovjet hazugságok ismételgetésével beszélnek egy állami csatornán egy olyan eseményről, amely a szabadságról, önrendelkezésről és a diktatúra elutasításáról szólt.
Az MTI tudósítása szerint berendelték a magyar Külügyminisztériumba az orosz nagykövetet, akivel a tárca tájékoztatása szerint világossá fogják tenni: senkitől sem viseljük el, hogy megalázó módon beszéljen az 1956-os forradalomról és annak hőseiről. Tapsgép!
Felzaklatott idegeink lenyugtatására nézzük meg sokadjára is az 1956-os emlékév vagány imázsfilmjét és a „Ruszkik haza!” skandálásnál adjunk hálát, hogy moszkvai barátaink már nem tudják a régi módszerekkel móresre tanítani a szemét magyar ellenforradalmár bandát. Davajgitár helyett marad a tévés hazugság.
valasz.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek