Az LMP szerint a kormány egyedüli célja a földszerzés, és nem az egységes vagyonkezelés az állami földeket érintő törvények módosításával.
Sallai R. Benedek, a párt országgyűlési képviselője erről azt követően számolt be sajtótájékoztatóján, hogy kedd délután a Jobbik képviselőjével együtt egyeztetésen vett részt a Földművelésügyi Minisztériumban a kormány előterjesztéséről, amelynek zárószavazását korábban a kétharmados támogatás hiányában halasztotta el az Országgyűlés.
A politikus elmondta: a tárca éppen a támogatható javaslatokat hagyná el az előterjesztéséből, például egyes honvédségi területek átsorolását a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez.
A jogszabály részei lehetnek viszont a természetvédelem szempontjából kétséges passzusok, azok, amelyek a nemzeti parki, védett területek vagyonkezeléséről szólnak – hangsúlyozta.
Kijelentette: az LMP csak akkor tartja támogathatónak az előterjesztést – amelyen a törvényalkotási bizottság még változtathat -, ha növekednek a nemzeti park vagyonkezelésében lévő területek, és a nemzeti parkok megőrizhetik gazdasági önállóságukat.
hir24.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek