Az LMP egy határozati javaslattal kötelezné a Nemzeti Emlékezet Bizottságát, hogy hozzák nyilvánosságra: 1989. október 23-a után a kormányzati szereplők és az országgyűlési képviselők mennyiben voltak érintettek a kommunista állambiztonság tevékenységében - ezt Schiffer András jelentette be sajtótájékoztatóján.
"Lássunk tisztán, hány Tasnádi László bújt meg még a rendszerváltást követő magyar kormányokban, hány állambiztonsági tiszt manipulálta" a magyar politikát és a gazdasági élet alakulását a rendszerváltó pártokban - folytatta.
Emellett beterjeszt az LMP egy lusztrációs törvénycsomagot is, amelyben indítványozza, hogy a kommunista állampárt és legfőbb államhatalmi szervek volt vezetői, a kommunista állambiztonsági szolgálatok hivatásos tisztjei és irányítói se kormányzati tisztséget, se más közmegbízatást ne tölthessenek be - közölte.
Kérdésre válaszolva a reklámadó tervezett módosításáról azt mondta, ha korrekt jogszabály-előkészítés folyna és "felelős kormányzás lenne Magyarországon", akkor elképzelhetetlen lenne, hogy a törvény elfogadása és kihirdetése után röviddel kiderül, számos kiskapu maradt benne.
Hozzátette, a jogszabály a "személyre szabott fideszes jogalkotás újabb mintapéldája", ugyanis az a célja, hogy a kereskedelmi televíziózás alpiacán kedvezményezzen valakit egy másik szereplővel szemben.
Szavai szerint mindegy, hogy az RTL Klubra vagy másra szabják a jogszabályt, "civilizált országokban nem lehet bizonyos szereplőkre törvényt alkotni".
(hirado.hu)
Potrzebujesz pomocy finansowej? Potrzebujesz pomocy finansowej? W przypadku wszystkich potrzeb związanych z finansowaniem (...)
Potrzebujesz pomocy finansowej? Potrzebujesz pomocy finansowej? W przypadku wszystkich potrzeb związanych z finansowaniem (...)
Need financial help? Need financial help? For all your cash or loan financing needs, contact me so I can help (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek