A jelenlegi eredmények szerint újra kétharmados győzelmet aratott a Fidesz–KDNP szövetség, de az arány véglegesen csak napok múlva dől el.
A mostani állás alapján a kormánypártok 133-96 egyéni és 37 listás mandátumot szereztek az Országgyűlésben, de több helyen szoros az előzetes eredmény. Budapest 15-ös választókerületében például, ahol eredetileg az MSZP bukott elnökhelyettese, Simon Gábor indult volna, mindössze 22 szavazat a különbség az első helyezett Kucsák László és a második helyen végző baloldali jelölt, Kunhalmi Ágnes között.
253 szavazaton múlhat a Fidesz–KDNP-s László Tamás mandátuma is Budapest 12-es választókerületében.
106-ból várhatóan 96 egyéni mandátum
96 egyéni mandátumot szerzett a Fidesz–KDNP szövetség a jelenlegi eredmények alapján a 106-ból. A vidék idén is a kormánypártoké maradt, a baloldali tömörülésnek mindössze két választókerületben, az egyik miskolci, illetve az egyik szegedi körzetben sikerült nyernie. Budapesten viszont kiegyenlítettek voltak az erőviszonyok, a baloldalnak 18 mandátumból 8-at sikerült a jelenlegi állás szerint megszereznie, a Fidesz–KDNP 10 fővárosi egyéni választókerületben győzött.
(erdely.ma - Hír TV)
Brown Jó nap, Jelenleg Párizsban, Franciaországban vagyok, és azt szeretném ajánlani mindenkinek, (...)
Komoly és megbízható ajánlat Szia, nehéz anyagi helyzetben van? Sürgősen pénzre van szüksége projektjei (...)
Megfizethető hitel ajánlat Nehéz anyagi helyzetbe került, és nem tudja, hová forduljon, mert a bank valamilyen okból (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek