ET
2024. december 21., szombat Tamás napja
árfolyam:
1 euro = 4.9764 RON
1 dollár = 0.0464 RON
100 forint = 1.2029 RON

Elismerés: nem indul túlzottdeficit-eljárás Magyaroszág ellen

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Az Európai Bizottság szerint a tizenhét vizsgált uniós tagállam közül Horvátországban, Olaszországban és Szlovéniában túlzott a makrogazdasági egyensúlyhiány; Magyarországon is vannak egyensúlytalansági tényezők, ezek mértékét azonban a bizottság nem tartja túlzottnak – közölte szerdán a brüsszeli testület.


A gazdasági mutatók alapján az Európai Bizottság novemberben állította össze a vizsgálandó tagállamok listáját, amelyen Magyarország is szerepelt. A szerdai közleményből ugyanakkor az derül ki, hogy bár a bizottság szerint Magyarországon is fennállnak a makrogazdaságban egyensúlytalansági tényezők, azok mértékét a bizottság nem tartja túlzottnak.

A sajtó számára egyelőre elérhető közlésből azonban már kiderül, hogy a bizottság értékelése szerint a magyar makrogazdasági egyensúlytalanság okaira továbbra is oda kell figyelni, ezekre határozott szakpolitikai választ kell adni. A bizottság szerint javul, de továbbra is erőteljesen negatív Magyarország nettó nemzetközi befektetői pozíciója, magas az állami és a magánszektor eladósodottsága, és törékeny a pénzügyi szektor.

Már nem gond a munkanélküliség

Emellett Brüsszel úgy látja, hogy a magyar export teljesítménye romlik. Ezenkívül a bankok működési környezetének javítását tartaná kívánatosnak annak érdekében, hogy a gazdaság finanszírozása fenntartható módon helyreálljon. „A magas államadósság szintén aggodalomra ad okot” – jegyzi meg a bizottság, amely arra is kitér, hogy bár a strukturális pénzügyi mérleg lényegesen javult, a forint gyengülése, az alacsony növekedési potenciál és a magas finanszírozási költségek megakadályozták az adósság csökkenését.

A brüsszeli testület előrejelzése szerint Magyarország nem fogja elérni az úgynevezett középtávú költségvetési célt, amely jelenleg a GDP 1,7 százalékának megfelelő strukturális hiányt jelentene. A bizottság szerint Magyarország strukturális mérlege 2014-ben romlani fog. Novemberben a bizottság még a munkanélküliséget is egyensúlytalansági tényezőként azonosította, a mélyreható elemzést követően kiadott közleményben viszont erről már nem tesz említést a testület.

Beindultak a növekedés motorjai

A múlt év negyedik negyedévében 2,7 százalékkal nőtt Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) az egy évvel korábbihoz képest a harmadik negyedévi 1,8 százalékos növekedés után – közölte március 5-én a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a részletes adatokról kiadott jelentésében. Hazánk számára egyébként az EB idén és jövőre is 2,1 százalékos GDP-növekedést jósol.

Reális képet fest a magyar gazdaságról az Európai Bizottság február 25-én nyilvánosságra hozott prognózisa a K&H Bank és az ING elemzői szerint. Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője szerint az EB előrejelzése megfelel a kormányzati várakozásoknak és a piaci konszenzusnak is. Kiemelte, hogy az idei évre szóló korábbi, őszi előrejelzésénél optimistább lett a mostani. A GDP növekedését 2014–2015-ben csak a belső fogyasztás – háztartások fogyasztása, beruházások, kormányzati fogyasztás – adja majd a brüsszeli testület szerint, míg a korábbi években a nettó export jelentette a húzóerőt – emelte ki.

2016-tól kisebb lehet a növekedés

Balatoni András, az ING vezető elemzője szintén reálisnak nevezte a bizottság által 2015-re várt 2,1 százalékos gazdasági növekedést, ugyanakkor úgy vélte, 2016-ra már ennél mérsékeltebb bővülés várható, érdemi lefelé mutató növekedési kockázatok vannak. Az elemző egyetértett azzal a bizottsági előrejelzéssel, amely szerint az átlagos éves infláció az idén 1,2, jövőre azonban már 2,8 százalék lehet. Balatoni szerint 2015 végén 3 százalék közelébe emelkedhet a fogyasztói árindex.

(mno.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


NAGYBÁNYAI ESEMÉNYNAPTÁR

Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

AZONNALI PRIVÁT ONLINE HITELEK Helló, ROMHANYI ANIKO vagyok, legális és megbízható hitelező. kölcsönöket kínálok. (...)

Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, amely alacsony, 3% -os kamatozású kölcsönöket kínál. A gazdasági területen 5 000 eurótól 10 000 000 euróig kínálok kölcsönöket, kérjük, mondja meg a kölcsönkérelmé Gyors és komoly hitelek E-mail: isabellemonica9@gmail.com Helló, egy magánhitelező vagyok, (...)

adj fel hirdetést
Noileg
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek