ET
2025. január 09., csütörtök Marcell napja
árfolyam:
1 euro = 4.9738 RON
1 dollár = 0.0461 RON
100 forint = 1.1994 RON

Elindulhat Magyarországon az állami alkalmazottak átlag 15 százalékos béremelése

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

Átlagosan 30 százalékos emelés várható 2019-ig a vasútnál, a postánál, a Volánoknál, a vízközmű ágazatban, valamint a rehabilitációs intézményeknél.


A Magyar Idők úgy tudja, hogy a bértárgyalások jól haladnak, köszönhetően a Munkástanácsok javaslatára létrehozott közszolgálati vállalkozások konzultációs fórumának, ahol minden érintett részt vesz.

Arra már rábólintott a kabinet, hogy három évre szóló megállapodásokat kell kötni az állami cégeknél.

Átlagosan 30 százalékos emelés várható 2019-ig bezárólag a vasútnál, a postánál, a Volánoknál, a vízközmű ágazatban, valamint a rehabilitációs intézményeknél.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a tárgyalások menetéről a lapnak elmondta, elsőként a szakszervezetek tesznek javaslatot az állami cégek képviselőinek, majd - közös álláspont kialakítása esetén - az adott vállalat kiszámolja, milyen költségekkel jár a fizetésemelés. A bérigény teljesíthetőségéről a kormány dönt, a költségvetés lehetőségeit a Nemzetgazdasági Minisztérium mérlegeli. 

A Magyar Idők úgy tudja, rendelkezésre áll az a 60 milliárd forint, amelyből már az idén elindulhat a legtöbb ágazatban várható 15 százalékos béremelés.A számítások szerint 20 milliárd forintot tesz ki az érintett 135 ezer állami alkalmazott esetében a minimálbérnél és a bérminimumnál magasabb összegért dolgozók 5 százalékos béremelése.


A minimálbér, valamint a szakmunkás bérminimum megemelésére a költségvetésből 23-24 milliárdos kompenzációra számíthatnak az állami vállalatok, ahol február közepén várható a bérmegállapodás.

(origo.hu)

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


Reklam
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)

Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)

hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)

adj fel hirdetést
Rmdsz
ET
GaGa
Reklam
Reklam
Reklam
banyavidek