Hat év után először sikerült igazán megszorongatni Orbán Viktort – véli Török Gábor. Mráz Ágoston Sámuel szerint a letelepedési kötvények ügye elitvita, a Népszabadság bedőlésében pedig a 444-nek is szerepe van.
Részlet a november 3-án megjelenő Heti Válaszban olvasható páros interjúból:
Október 23-án ismét egy színpada állt a baloldali ellenzék nagy része. A legérdekesebb momentum, hogy egyikük szót emelt a tíz évvel ezelőtti rendőri brutalitások ellen. A mondatot hitelesíti, hogy Karácsony Gergely mondta, ugyanakkor hitelteleníti, hogy Gyurcsány Ferenc mint potenciális szövetséges közelségében hangzott el. A volt miniszterelnök pedig azzal lépett színpadra, hogy aki gyurcsányozik, Orbánnal van. 2010 és 2014 után 2018-ra is újratermelődik a Gyurcsánnyal vagy nélküle vita?
Török Gábor: Ez a legvalószínűbb.
Mráz Ágoston Sámuel: Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, tartja a mondás. Itt a bizonyíték, hogy mégis.
Egészen hihetetlen.
M. Á. S.: Semmilyen innovációt nem látok a baloldalon. 2010 óta lényegében ugyanazt a választói tortát szeletelgetik, s a növekedés receptje egyiküknek sincs meg.
Egy ütős előválasztással sem képesek leválogatni az esélyes jelölteket?
T. G.: Az előválasztás elvben nem rossz út, de az MSZP és a DK ellenérdekelt benne. Innentől kezdve nincs miről beszélni. Jó példa, nézzék meg Franciaországot, ahol a jobboldalon belül éppen zajlik az előválasztás: szervezett tömegpártoknál működik ez a módszer, de az MSZP és a DK nélkül, a néhány száz fős Együttel bohózat lenne.
M. Á. S.: Így van, gondoljunk bele: előválasztás címén az amúgy sem gyenge baloldali showműsor permanens választási valóságshow-vá alakulna. A Fidesz és a Jobbik csak egy-egy kávét rendelne hozzá.
A lapunk állandó elemzőpárosával készült interjú a Heti Válasz november 3-i számában – vagy elektronikus formában a Digitalstandon – olvasható.
valasz.hu
Tordai Angela A nevem Tordai Angela, debreceni vagyok, most kaptam meg a hitelemet a Patricia Kingsman (...)
Patricia Kingsman A nevem Patricia Kingsman, 2025 új legális hitelezője vagyunk, és szeretnénk segíteni minden (...)
hogy naponta maximum 1000 dollárt vegyek ki maximum 20 napig Az ATM-kártyámat már beprogramoztam, és üresen kaptam, hogy naponta maximum 1000 dollárt (...)
adj fel hirdetést
VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek