crin
2025. április 18., péntek Andrea napja
árfolyam:
1 euro = 4.9773 RON
1 dollár = 4.3756 RON
100 forint = 1.2211 RON

Balog Zoltán befejezi a miniszterséget

| Vélemények 0 | Nyomtatom | A+ | A-

"Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni." mondta az Emmi-vezető, aki így a másik opciót választotta: a Polgári Magyarországért Alapítványt.


Két hosszabb beszélgetése is volt a miniszterelnökkel Balog Zoltánnak a választások után, az emberminiszter pedig úgy döntött, távozik az EMMI éléről, derül ki az Origónak adott interjújából.

Mint mondta, Orbán Viktor arról tájékoztatta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), ebben a struktúrában és összeállításban marad. Neki ezzel kapcsolatban voltak változtatási javaslatai, amiket ő nem fogadott el.

"Felajánlotta, hogy válasszak. Vagy ebben a formában folytathatom a munkát, vagy van számomra más ajánlata is.Én az elmúlt hat évben beletettem a minisztériumi munkába, amit tudok, így ezt nem akarom folytatni" – jelentette ki. 

Balog Zoltán azt is elárulta, Orbán így arra az alapítványi munkára kérte fel, mely a kormányzat szellemi, jogi hátterét alapozza meg abban a küzdelemben, melyet Európában folytatnak.

Bár formálisan most is ő áll a Polgári Magyarországért Alapítvány élén, a napi kormányzati feladatok nem tették lehetővé azt, hogy az alapítványban is teljes értékű munkát végezzen. "Erre a lehetőségre igent fogok mondani" – közölte.

Arra a kérdésre, miért nem támogatta a miniszterelnök azt, hogy máshogy működjön a humán tárca, Balog úgy felelt: "a miniszterelnök erről biztosan fog majd beszélni. Az egyik szemem sír, a másik nevet – örülök annak, hogy a tárca egyben marad, mégis úgy érzem, ehhez én már többet nem tudok hozzátenni. Jöjjön egy olyan, aki mást is tud. A választási lehetőségnek nagyon örülök. A miniszterelnök érve egyébként az – s ezzel magam is egyetértek –, hogy ő alapvetően kis kormánnyal szeret dolgozni."

(24.hu)

 

VÉLEMÉNYEK, cikk kommentek



Reklam


crin
Uj Szo

PIACZ, apróhirdetések

agenthinson@gmail.com Kölcsönre van szüksége? Minden típusú pénzügyi kölcsönt kínálunk (...)

agenthinson@gmail.com Kölcsönre van szüksége? Minden típusú pénzügyi kölcsönt kínálunk (...)

agenthinson@gmail.com Kölcsönre van szüksége? Minden típusú pénzügyi kölcsönt kínálunk (...)

adj fel hirdetést
Noileg
tmh
GaGa
Reklam
Reklam
crin
banyavidek